Chili con carne, avagy a slow cooker dícsérete

Azt kell mondanom, kapóra jött a legutóbbi felhívás, hogy írjunk egytálételekről. Egyrészt az egytálétel a világ legpraktikusabb fogástípusa, nincs olyan konyha a világon, ahol ne lenne megtalálható. A legtöbb helyen külön edény (“egytál”) is szolgál hozzá, hogy minél többféle dolgot egyidejűleg lehessen elkészíteni.

Másfelől a téma apropóján végre elhenceghetek legújabb szerzeményemmel, az úgynevezett slow cookerrel.

A slow cookerről hosszan tudnék mesélni, főleg akkor, ha már többet kísérleteztem volna vele. Előljáróban most tehát csak röviden, majd a hónapok során majd még lesz több tapasztalat. Szóval erről a szerkezetről meglepő módon egy Csányi Vilmos (etológus) interjúban olvastam, mentségére és mentségemre szolgáljon, hogy a Gusto-ban adta ezt a beszámolót. Azt mondta, hogy a slow cookert (más néven Crockpot) az ausztrál háztartások használják előszeretettel, nagy előnye, hogy csak bele kell tenni a hozzávalókat, beállítani jó sok órára az (elektromos) szerkezetet és mire az ember hazaér a munkából, forrón várja az elkészült egytálétel.

Mivel a mai gasztronómia trend pont a lassan, akár napokon át alacsony hőfokon készülő, vajpuhára és rezgősre sülő húsoknak kedvez, gondoltam beújítok egy ilyet, a sousvide meg a hold o mat technológiák egyelőre úgysem használhatóak házi körülmények között, vagy csak nagyon nehézkesen. Utánajártam, de nem nagyon lehet ilyet kapni. Szerencsére a Saturnban találtam egy darab példányt, arra is rá volt írva, hogy kifutó készlet, magyarán ez a magyar piacon nem jött be. Mindegy, gyorsan megvettem (15E), annak ellenére, hogy persze nincsen hová tenni, jelenleg a hálószoba közepén van a “helye”. (Bazi nagy egyébként. A hálószoba meg kicsi.)

Áttanulmányoztam a leírást, annyi árulás persze van benne, hogy a hozzávalókat, az alapokat külön serpenyőben el kell indítani, utána pakol át az ember a slow cookerbe és indítja el a visszaszámlálót. Így tehát mindent nem lehet megspórolni, de őrizni tényleg nem kell. Amíg nem tapasztalom ki a működését, nem ismerjük még ki egymást, addig követem a kis füzetecskében kapott recepteket. Az első kísérlet a chili con carne volt. (Ja, még egy adalék: leírják a használati utasításban, hogy azért van üvegfedele, hogy azon keresztül nézegesse az ember és ne vegye le furtonfurt. “Ahányszor leemeled a fedőt, annyiszor tíz percet adj hozzá a teljes sütési időhöz.”) Amúgy nem véletlen gondolom, hogy noha az eljárás azonos, a slow cooker elnevezés a kuktának az ellentéte, mert a schnell kocher mindent gyorsabban készít el, ez meg lassan, de alaposan, alacsony hőfokon.

Nos tehát, a chili con carne is serpenyőben indul. Olívaolajon legalább két fej, apróra vágott hagymát pirítok, ehhez zúzott fokhagymát adok, és két-három cső felkockázott erős zöldpaprikát is, majd következik a darált marhahús, egy kiló is lehet akár. Sózom, borsozom, és jön rá a chili. Megpirítom, amíg el nem veszti a nyers színét, majd átteszem a slow cookerbe, ami nekem van.

Egy másik tálban (ennek már nem kell alágyújtani), elkészítem a szaftot. Ehhez összekeverek két konzervnyi hámozott paradicsomot és egy kiskonzerv paradicsomsűrítményt. Pár kanál barnacukrot is hozzáadok, majd hozzákeverek pár evőkanál lisztet és valamennyi vizet. (Ez azért kell, mert a slow cookerben el kell lepnie a szósznak a szilárd anyagokat.) Ráöntöm tehát a szószt a húsra és elindítom a csudaszerkezetet. Első körben öt órára állítottam.

Amikor már csak egy óra volt vissza, hozzáadtam két konzervnyi red kidney babot. (Érdekes, mert nagyon sok receptet végignéztem, és mindneki, minden nyelvterületen konzervbabot használ hozzá, úgy látszik így autentikus. Kevéssé autentikus, a recept nem is tartalmazza de én tettem hozzá egy konzervnyi morzsolt kukoricát is, a Bonduelle cég még nagyobb dicsőségére.

Érdekes megfigyelni, hogy egy ilyen kompakt szerkezetnél, amibe csak bele kell dobni a hozzávalókat, mennyi üres konzervesdoboz képződik járulékosan. Pedig az ember amúgy, ahol lehet, hanyagolja a késztermékek használatát, aztán ha így egyszerűsíti az életét, máris megtelik konzervekkel a szemetes… Valaki írjon ebből szakdolgozatot.

Na, letelik az a hátralévő egy óra is, a slow cooker intelligensen leáll. Ha éppen nem vagyunk a közelben, átvált melegen tartó üzemmódra. Brilliáns.

A chli con carne tehát hivatalosan kukorica nélkül készül, én viszont még a Leroy-ban edzőttem annak idején, ahol még tejfölt és reszelt sajtot is tettek a tetejére, úgyhogy én is követtem a jó példát. Friss fehérkenyérrel tálalom. Éljen a Slow cooker.

Töltött tojás

Húsvétkor sok jobb sorsra érdemes háztartásba vendégek érkeznek, éhes vendégek. Mit tegyünk elébük?

Hozzám előre is bizton tervezhetően nem érkezik majd senki, de a VKF III keretében olyan vendégváró falatokkal kellett előrukkolnunk, amelyeket feltálalnék, ha ideenne valakit a fene. A megkötés annyi volt, hogy két falattal eltüntethető fogásokat alkossunk. A most bemutatandó töltött tojást többnyire szilveszterkor szoktam volt csinálni, de tojás lévén húsvétra még sokkal inkább alkalmas. (Kötözött sonkát meg nem lehet két harapással elintézni, legfeljebb egy oroszlánnak.) Még az is e fogás mellett szól, hogy egyszerűen és gyorsan elkészíthető, és akárhány példányban újra s újra reprodukálható az érdeklődők számától függően. Tovább…

Flódni, a kímélő desszert

Aki két cukornál többel issza a kávét, az inkább egyen csak cukrot, és feküdjön le korán.

Rögtön ez a mondás jutott eszembe, amikor a magyar nyelvű gasztroblogok ősanyája meghirdette a legújabb tematikus gasztroblog játékot. Ennek keretében kalóriaszegény gourmet desszertet kellene közzé tennünk, természetesen óvatosan lavírozva az élvezeteket az önkínzástól elválasztó vékony határmezsgyén. Én szeretem a direkt dolgokat (ld még “az ember, akinek abszolúte semmi érzéke a szimbolizmushoz”), úgyhogy kímélő desszertnek fogyasszunk sok almát, desszertnek meg sok édességet.

Flódni, a kímélő desszertA flódniról lehetne ám sokat mesélni. Itt van például egy gyönyörű írás, ami annyira hosszú, hogy még én se olvastam teljesen végig, de valaki már belinkelte korábban, és megtetszett. Csak az nyissa meg, akinek sok ideje van. A flódni valódi jiddis sütemény, ezt nem vitatja el tőle – talán – senki. Nekem csak egy történetem van vele, amikor a kiváló flódnit készítő Corinthia Royal szállót megnyitották a budapesti Nagykörúton, volt alkalmam beszélgetni pár szót a német származású F&B (ételital) menedzserrel. Ő mondta, hogy a maga részéről speciel nem ismerte a flódnit, de a jóakarói jelezték neki, hogy a hetedik kerület szívében kötelező jó flódnit készíteni… Azt is csinálnak.

Még egy megjegyzés: a két fő ellenérv a flódni készítése ellen, hogy nagyon bonyolult megcsinálni, és rendkívül munka- és időigényes. Ezt a flódni ellenségei terjeszthetik. Pedig milyen igaz… A legnagyobb gondot nekünk az okozta, hogy hány darab tésztaréteg kell, ha háromféle tölteléket akarunk beletenni, de akinek erőssége a matek, itt biztosan nem fog elakadni.

Ezzel annyit megelőlegeztünk, hogy a flódni egy olyan sütemény, ami több rétegből áll, a rétegeket egy tésztalap választja el egymástól. Más receptekhez hasonlóan itt is érdemes előre elgondolni a munkafolyamatokat, különben zavarba jöhetünk. Sütni azért nem szeretek, mert precíznek kell lenni, számítanak a mennyiségek és időtartamok, amihez nem vagyok hozzászokva, de legyen, most akkor itt mennyiségek és más numerikus adatok is szerepelni fognak. A vicc kedvéért legyen az, hogy 10 főre készítjük a flódnit (talán nem jönnek el ennyien, tiszta macera). Tovább…