Csodaleves

A gasztroblogger átok maga: úgy emlékeztem, ezt a receptet már időtlen idők óta megírtam, aztán mikor újra el szerettem volna készíteni, azzal szembesültem, hogy nem csak hogy nincsen meg, de még csak nem is emlékszem rá… De azért az alapok persze rémlenek, úgyhogy készítettem valamit, ami legalább hasonlít rá. A neve régebben is csodaleves volt, mert egyszerűsége dacára van remek, gazdag íze. De hogy az eredeti hogy is volt csak…

Olajon apróra finomra vágott hagymát fonnyasztok, ezen megpirítok karikákra vágott kolbászt, valamint kockára vágott füstölt árut. Ekkor két konzervnyi hámozott paradicsom kerül rá, fokhagymával, sóval, borssal és egy-két deci fehérborral. Összeforralom az egészet, majd felöntöm sonkalével, csülöklével, vagy más füstölt-húsos visszamaradt alaplével – ezúttal például füstölt marhanyelvet főztem előzetesen három órán át, ennek a levét használtam.

Sűríteni nem fogjuk, ezért a felöntés lendületével vigyázni kell. Egy marék nyers, lemosott rizst teszünk bele, még tíz percet ezzel is forraljuk, végül kis ecettel fejezzük be a főzést és kész is a csodaleves.

Vagy valamilyen másmilyen volt?! Le kellett volna írni.

 

 

 

 

Spárgás szűzérmék

A spárga szezon mindig a pánikról szól: jaj, istenem, mindjárt vége, és még alig ettem spárgát. Így aztán próbálok minél többször beszerezni, és minél többféle ételt spárgával kínálni, kiegészíteni.

Állandó dilemma a fehér illetve zöldspárga kérdése is, előbbit jobb kedvelem, utóbbit nem kell pucolni; micsoda különbség! Ezúttal a macerásabb, pucolandó változatot részesítettem előnyben. A tisztítás után két-három centis darabokra vágtam, és olívaolajon, kevés vízzel, lefedve párolni kezdtem. Ezt követően – ez az újítás – darabocs paradicsom konzervet adtam hozzá, ebben készült végül el, zöld fűszerekkel, sóval, borssal, és egy két egész karika citrommal.

Közben egy szép sertésszűzet korongokra vágtam, kicsit megnyomkodtam, só, bors, fokhagyma szentháromsággal ízesítettem, majd serpenyőben kíméletesen megsütöttem. A húst aztán tálalás előtt még a paradicsomos spárgaszószban is átmelegítettem, rizzsel tálaltam. Ajánlom másoknak is.

Salmorejo – a jeges leves

A nyári melegre való tekintettel együnk valami főzést nem is igénylő jéghideg levest. Az elkészítése ráadásul látszólag egyszerű, de azért picit meg kell érte küzdeni.

Kánikula, salmorejo

Jéghideg leveseket leginkább lenn délen esznek az emberek, vagyis hát a spanyolok. A salmorejo (ejtsd: “salmoréhó”, vö. “lumbáhó”) egy nagy közös családba tartozik a másik híres zöldségalapú, főzést nem igénylő a levessel, a gazpacho-val, valamint a hófehér mandulás-szőlős fokhagymalevessel, az ajo blancoval. (Lehet, hogy ez utóbbiról is lesz majd külön szó valamikor, de engem egyelőre nem nyert meg magának. Pedig milyen jól hangzik!)

A salmorejo-t tényleg csak nyáron érdemes készíteni, mert nagyon érett, vérvörös paradicsom kell hozzá, az egész évben kapható halványárga paradicsomból nem jutunk eredményre. Ezen kívül a hozzávalók listája rendkívül rövid és csak turmixolni kell, úgyhogy nem egy nagy was ist das. Tovább…

Gazpacho

Na, a gazpacho az a spanyoloknak és a latin-amerikaiaknak olyan, mint nekünk a lecsó. (Ld. lent) Ahány ház, annyi szokás, nincs két ugyanolyan gazpacho, ennélfogva nincsen egy ősi, “eredeti” recept sem.

Na, a gazpacho az a spanyoloknak és a latin-amerikaiaknak olyan, mint nekünk a lecsó. (Ld. lent) Ahány ház, annyi szokás, nincs két ugyanolyan gazpacho, ennélfogva nincsen egy ősi, “eredeti” recept sem. Alapvetően egy hideg zöldséglevesről van szó, valószínűleg mindegyik verzióban van paradicsom és olívaolaj, de még ebben sem lehetünk bizonyosak. Még az állaga is nagyon eltérő tud lenni, vannak egész híg, paradicsomlé-szerű, zöldségdarabkás változatok, van nehéz, sűrű, van krémes. Mindenféle van.

A gazpachoba ugyanis gyakorlatilag mindent bele lehet dobni, a hozzávalók listája azon is múlik, hogy a világ mely szegletében készítik el. Lehet bele tenni akár gombát, halat, sonkát, cukkinit, tojást, egyszerűen mindent. Érdekesség, hogy az egyes konyhák csípősségének mértéke kimutathatóan változik az éghajlattal. Ráadásul nem úgy, ahogy gondolnánk, hanem fordítva: minél melegebb egy ország éghajlata, annál csípősebbek az ételeik. Ez a gazpachora is igaz, az Egyenlítő közeli országokban számunkra ehetetlenül csípős, Spanyolország északi részén kellemes, lágy. Ami a magyar konyhát és éghajlatot illeti, arra álljon itt egy Sziámi idézet:

Ez itt nem Kelet,
Ez itt nem Nyugat,
Ez itt nem Észak,
Ez itt nem Dél,
Nincsen itt tavasz,
Nincsen nyár,
Nem jön az ősz,
Ide nem jön a tél.

Az Egyenlítőtől távol vagyunk,
A Sarkoktól meg messzire,
Ez az a hely, ami semmilyen,
Mert nem hasonlít semmire.

Nos, az én gazpachom is egy köztes megoldás. Tovább…

Sherrys paradicsomleves húsgombóccal

Így év vége felé végképp elszabadul a pokol: mit lehetne még gyorsan megenni, mielőtt kicsengetnek.

Minekután megszületett egy tökéletes Bächer írás kocsonya-ügyben, én most ehhez a témához nem is tudnék többet hozzáfűzni, minthogy mindenki olvassa el, akinek kedve van. Én pedig a kocsonyánál talán méltóságteljesebb fogást ajánlok a szilveszteri hangulat közepébe bele, de azért legyen előtte kocsonya is odahaza.

Sherrys paradicsomleves húsgombóccal szilveszterre

A sherrys paradicsomleves húsgombóccal lelke ez utóbbi. Először tehát a húsgombócokat készítjük el. Darált sertéshúst összedolgozunk egész tojással, zsemlemorzsával, finomravágott hagymával, sóval, borssal, pirospaprikával és egy kevés száraz sherryvel. Ha valakinél nem lenne otthon száraz sherry, az vegyen. Nem kiváltható ebben az esetben mással (már csak az étel neve miatt sem), ezen kívül gyorsan fogy amúgy is, és kiváló aperitive. Ha jól érzékelem, újabban kezdenek divatba jönni a balzsamecetek mellett a sherryecetek is, így ezért sem árt, ha van otthon rendes sherry is.

A masszából félmaréknyi, kicsi helyes gombócokat formázunk. Tovább…