Kelbimbó lengyelesen

Nem tudom miért lengyeles, talán mert ők is épp oly szegények, mint a magyarok, de a magyaros már foglalt a lecsós és/vagy paprikás ételekre. Lényeg, amikor kenyérmorzsával pirítunk és azt adunk párolt zöldséghez, az már lengyeles.

Néha napján egészen váratlanul jól tud esni, sűrűbben meg úgysem találkozunk vele.

Kelbimbót vajon, fedő alatt megpároltam, az sem baj, ha kicsit egy-egy levél odakap, megpirul. Ha nagyon égne, azért kis (!) vizet mindig lehet alá önteni.

Mikor észrevettem, hogy az összes kenyérmorzsába befészkelt a moly, olyat tettem, amit a gasztrobloggerek is csak idézni szoktak másoktól: kenyeret pirítottam, és chopperben készítettem friss kenyérmorzsát. A kelbimbókat kihalászva, a visszamaradt zsiradékot még kipótoltam további vajjal, és ezen megpirítottam, alaposan lepirítottam a kenyérmorzsát.

Ezzel szórjuk meg a még gőzölgő kelbimbókat, és hideg tejföllel meglocsolva még a hőmérsékletek és
állagok változásában is gyönyörködhetünk, az ízek mellett természetesen. Polak-wenger, hej!

 

(a kép forrása: http://briarpatchmagazine.com/)

Borban a kakas – coq au vin

Ismét egy nagy-nagy klasszikus, aminek a legnehezebb része tulajdonképpen a beszerzés. Nem könnyű manapság igazi kakashoz jutni, sokan inkább csirkéből, vagy tyúkból főzik a franciák egyik leghíresebb nemzeti eledelét, a coq au vin-t, vagyis a vörösboros kakast. Én ezúttal addig jártam utána, amíg egyszercsak kakasom nem lett, de a hentes azért jót nevetett az állhatatosságomon. Azt is hozzá kell tennem, hogy egy kakas nem kicsi jószág ám, négy kilót nyomott a kiválasztott darab, amit még ott helyben elfeleztettem, és nagyvonalúan otthagytam a nyakas-fejes részt, legalább nem nálam kandikál ki a lábasból.

A coq au vin készítésében két nagy iskola van (a többi csak ovi), az egyik sütőben készíti el, a másik lábasban főzi. Én azért is döntöttem ez utóbbi mellett, mert sikerült szert tennem egy fantasztikus öntöttvas lábasra (gyakorlatilag elkoboztam a mamámtól, úgyhogy nem ment könnyen…). Az öntöttvas edények nagyon alkalmasak francia ételek készítésére, és sok másra is, ha az ember fel bírja emelni őket a tűzhelyig. Nagy előnyük, hogy nagyon jól felveszik és egyenletesen meg is tartják a hőt, sűrű levesek, egytálételek készítésére teremtették őket.

Kakas

Tovább…