Csoko-csokoládé – Nagy Judit, csokoládékészítő, coach, a choco-coaching módszer megalapítója

A csokikultusz apostolai között olyan nagyágyukat tisztelhetünk, mint Gombóc Artúr vagy Hakapeszi Maki. A Csokoládé című hollywoodi szuperprodukció óta pedig egyre nagyobb tiszteletnek örvendenek a kézműves csokikészítők is. Ilyen szakember lett az egykori Híradós műsorvezetőből, Nagy Juditból is, aki a csokikészítés mellett életvezetési tanácsadással foglalkozik, de persze ebből a munkájából sem hiányozhat a csokoládé…

Nagy Judit, choco-coach

Visszautasítottad az előbb, hogy valaha is „celeb” lettél volna, de alighanem a képernyőről ismernek még ma is a legtöbben. A tévémentes évek óta viszont a csokoládéval vagy a legszorosabb munkakapcsolatban.

Közszereplő voltam. Tizenkét év az MTV főműsor-idejében, hírműsorokban, reggeli adásokban nyomot hagy a nézők emlékezetében és a mai napig előfordul, hogy ismeretlen ismerősként mosolyognak rám. De a csokoládémánia a tévézésnél jóval korábbi, hároméves korom óta kell dugdosni előlem a csokoládét, és a tévézés vége felé már párhuzamosan zajlott a csokoládé készítés művészetének elsajátítása, begyakorlása. Az édesség, a desszert mindig is központi szerepet játszott az életünkben, aztán egy karácsonykor a férjem lepett meg egy csokoládékészítő tanfolyammal. Két évvel később készült el az első saját csokoládém, amelynek még a dobozát is én gyártattam le, logóját is én terveztettem. Nagy sikert arattam vele, az első időkben persze csak szűk, családi körben és nem is terveztem ezzel komolyabban.

Aztán komolyra fordult…

Hosszú út vezetett el eddig. A tanfolyam egy egészen rendkívüli, Vancouver központú, féléves online tanfolyam volt, diáktársaim a világ minden tájáról kapcsolódtak be a képzésbe. Nagyon kemény elvárásoknak kellett megfelelnünk, heti háromszáz oldal új anyag, heti szinten házidolgozatok, gyakorlás. Az első otthoni temperálás kísérletemmel beborítottam a fehér konyhabútorokat csokoládéval. Tovább…

Chocolate chips cookie

Sokak kedvence, amit ezúttal társszerzők egész hálózatának köszönhetünk. Lássuk, hogyan készül ez a roppanós, édes klasszikus, a Chocolate Chips Cookie. Továbbiakban CCC.

Régen is, ma meg még jobban mint valaha, begyűrűzik ide minden. A CCC az imperialista Egyesült Államok kedvenc sütije, lehet, hogy azért, mert annyira egyszerűnek tűnik elkészíteni, mint egy hamburgert. Én annyira pont nem kedvelem, de a globalizációnak sok tekintetben lelkes híve vagyok, így örömmel jelentem be a CCC-t. Süteményről lévén szó, az arányokat is megadom, mert el lehet hibázni. De mivel amerikai, minden mennyiség bögrékben van, mert így összeadni se nagyon kell. Kivonni se.

Hozzávalók kisebb társaság számára
:Chocolate chips cookie

  • Fél bögre margarin
  • 1 bögre kristálycukor
  • Fél bögre barnacukor
  • 2 tojás
  • 2 teáskanál vanília aroma
  • 2 bögre liszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • Csipet só
  • 1 csomag (1 tábla) csokidarabka (chocolate chips, ennek hiányában tábla tibi)
  • darált dió (mogyoró)

Össze kell keverni a kétféle cukrot, a vajat, a tojást és a vanília aromát. Egymással. Tovább…

Két ismeretlenes egyenlet – csokitorta

Az ALDI-ba eredetileg őrölt manduláért mentünk, mert ott olyat is lehet kapni, de mégsem, így helyette egy zacskó Nussfülle (Feine: natürlich) vétetett. Erről azt kell tudni, ha valaki még nem találkozott volna effélével, hogy pici mogyoró és sok más (cukor, liszt, zsemlemorzsa, kakaó, aroma) felhasználásával egy mogyoró ízű por jön létre, melyet tejjel elvegyítve sütemények, csigák, kiflik töltésére néhány másodperc alatt alkalmas masszává válik, nem kevés időt, energiát, és tegyük hozzá, pénzt is megspórolva. Mivel a mi tervünk az volt, hogy a sütemény tésztájában a mandula a liszt szerepét tölti be és nem a töltelékét, rövid fejvakarás következett.

A következő, kicsit hosszabb a recept olvasásakor zajlott. Képzeljünk el egy rendkívül bonyolultan készülő csokoládétortát, amely torta feltálalásának pillanatában a munkaasztal szélén egy lábosban felolvasztott csokoládé és vaj hűl: oda tettük még az előző oldal közepén, aztán mindenki elfeledkezett róla, szerző, szerkesztő, kiadó.

Két ismeretlenes egyenlet

Ilyen előzmények után a házi szakács két dolgot tehet: bemegy olvasni valami könnyű regényt és pihenteti a lábát vagy – és ha nem így lett volna, most nem volna miről írni – belevág az ismeretlenbe.

Belevágtunk hát az ismeretlen ismerős vájdlingba 3 tojást, egy teáskanál vanília-aromát és elkezdtük verni. Tovább…