Újra Bikavér párbaj!

 

 

 

 

 

 

 

 

Ismét összecsapnak az egri és a szekszárdi borászok!

Az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj kóstolójára 2016. február 26-án a Corinthia Hotel Budapest báltermében kerül sor. A helyszínen több mint huszonöt termelő bikavér borait lehet végigkóstolni, összehasonlítva termőhelyeket, borkészítési stílusokat és évjáratokat.

Az egri és a szekszárdi bikavérek karakterükben eltérnek egymástól, hiszen az egyik egy északi, a másik egy déli fekvésű borvidékről származik. Közös azonban bennük, hogy a vörös házasítás alapját mindkét borvidéken a kékfrankos jelenti. Hogy ez mennyiben érezhető a borokban, arról személyesen is meggyőződhetnek a borkedvelők az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj Budapesten megrendezendő kóstolóján.

Nem kizárólag a borászok döntenek arról, hogy mely szőlőfajták kerüljenek a bikavérekbe, az adott borvidékre vonatkozó szabályozást is figyelembe kell venniük. Mind az egri, mind a szekszárdi előírások egységesek abban a tekintetben, hogy a bikavér alapját a kékfrankosnak kell adnia.

További információk és jegyvásárlás: www.bikaver-parbaj.hu

Karalábé krémleves

Igazából említésre se méltó. Pontosabban egy szempontból igen: van egy szenzációs őstermelő-külsejű bácsi a Lehelen, aki egész váratlan kinézetű zöldségeket kínál, általában el is hiszek neki mindent. A karalábéja úgy néz ki mint egy ananász, maradjunk ennyiben. De eladott egy szuszra egy zsák csipkebogyót, egy tormát, sütőtököt, egy csokor szárított csombort is. Mindent megveszek tőle, mert hátha jó.

A két “ananász-karalábét” megpucolom, kockákra vágom. Olíva olajon salotta (vagy bármilyen) hagymát pirítok, erre jön rá a leveszöldség és a kockázott karalábé. Pár kanál liszttel elkeverem, és annyi vízzel felöntöm, amennyi ellepi. Fűszerek: szerecsendió, só, fehérbors, más nagyon nem is kell. Mikor a karalábé egészen puha, a leveszöldségeket eltávolítom, a többit pedig botmixerrel leturmixolom. Végül főzőtejszínnel teszem bársonyossá, sűríteni, habarni már nem is szükséges.

Vajban megfuttatott karalábé-forgácsokkal, pirított kolbászkarikákkal és pár csepp kolbászos zsírcseppel tálalom. És megyek a piacra, megnézni, mivel lep meg ma a bácsi. Remélem jön!

BOLDOG ÜNNEPEKET!

Hasaalja ősi módon

A referenciaszemély útmutatása szerint létezik egy ősi kínai eljárás, egy 8-900 éves recept, ami vajpuhára párolja a császárhúst, hasaalját és még ráadásul kínai is. Utánaeredtünk a legendának.

A trükk igazából elég egyszerű, készítünk ugyanis egy nagyon fűszeres, rövid levű szószt, ebben pároljuk-főzzük a zsíros húsdarabot, lassú tűzön, egészen türelmesen. Időnként meg is fordítjuk, locsolgatjuk, de ez csak főleg időtöltés, a hasznosságérzet megteremtése végett fontos. A fűszeres lé elkészítése után ugyanis nincsen sok dolgunk. A lébe ázsiai fűszerek sokaságát tesszük, nincs fix elvárás; mi ezúttal kínai ötfűszerkeverékkel, gyömbérrel, szójaszósszal, halszósszal és ázsiai citromfűvel dolgoztunk. Meg fokhagymával, korianderrel. Ezt egy kevés vízzel alaposan összeforraljuk, és belehelyezzük a hasaalját, amitől aztán búcsút veszünk egy bő három-négy órára.

Amikor tényleg minden ellenállás nélkül átszalad rajta a hústű, óvatosan szeleteket vágunk belőle, és ezeket még mindkét oldalán erős lángon lepirítjuk. A visszamaradt szószból meglocsolva tálaljuk. Akár krumplipürével. Mint az ősi kínaiak…

Sült paradicsomleves és az elkótyavetyélt életem

Személyes sorok következnek: ahogy öregszem, márpedig ez az állapot egyelőre folyamatosan tart, egyre több megvilágosodásról érzem úgy, hogy az eddigi életemet hogyan is tudtam elképzelni enélkül. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Például autóval felfedezek egy egyszerűbb és gyorsabb útvonalat a már régesrég bejáratott helyett, és ütöm a fejem a falba, hogy eddig miért nem így csináltam; elvesztegetett évek, elvesztegetett percek… Ilyen reveláció élményem van a most következő sült paradicsomleves recepttel is, amelyet egy kedves gasztrós kolléganő súgott a fülembe egy éttermi bemutatón. (Most attól tekintsünk el, hogy a bonyolultabb krémlevesek helyesírása hogyan képződik, nyilván nem a leves van megsütve, hanem a paradicsom, de ettől még a sültparadicsom nem egy szó, szóval zavaros ez is.)

A megvilágosodás után a recept maga már egyszerű, mint egy saller, vagy koki. Érett, nagy, húsos paradicsomokat rusztikusan nagy darabokra vágunk. Teszünk hozzá szintén össze-vissza darabolt hagymát (ezúttal édesebb főzőhagymát mondjuk), sok gerezd fokhagymát, és valami friss zöldfűszert, ami adódik. Leginkább bazsalikom, de most például korianderrel játszottunk. Mindezt egy tepsibe tesszük, sóval, borssal megszórjuk, olívaolajjal meglocsoljuk és mehet a sütőbe.

Mikor megsült a paradicsom (szottyos lesz), az egész kulimászt egy lábasba/chopperbe rakjuk, és fehér kenyér belével, plusz még egy kis friss zöldfűszerrel krémesítjük. Melegen is jó, de mi hidegen ettük, és úgy meg még jobb. Nem tudom, hogy voltam meg eddig enélkül.

 

Azt gondolom, megkerülhetetlen a téma kapcsán Hofi Gézát idézni, aki annak idején, a Maresi reklámra reagált hasonlóan, ahogyan én az új autós útvonalra, vagy a korábban nem ismert receptekre. A reklám szlogenje úgy szólt, hogy “Mert élvezni csak Maresivel lehet”. Mire Hofi: Csak most szólsz?! Hát elkótyavetyéltem az életemet!

 

Kacsamell aszalt gyümölcsökkel

Kacsamellett főzni öröm és izgalom egyszerre, könnyű elszúrni, de ha sikerül, nagy és méltóságteljes, ünnepi fogássá válhat. Kudarcokkal van kikövezve tehát az út, de megéri sokszor próbálkozni. Most egy bevált eljárást mutatunk be.

A kacsamell többnyire nagyon zsíros húsrész, ennek több oka is van, egyfelől vízi szárnyasról van szó, másfelől nem kifejezetten a melle húsában van a pénz, hanem a felpumpált májában. Ha sikerül kis méretű, vékony zsírrétegű kacsamellett kapni, az nagy szerencse. (Vadkacsa is kivételt képez.) Ha nem sikerül, az eljárás a következő. A zsírt haránt irányban, sűrűn kockásra irdaljuk, egészen a húsig átvágva.

Tovább…

Tarhonyás hús

Egyszerű népi étel, ebből következően nem csak laktató, de ellenállhatatlanul finom is. Minden hasonlóságuk ellenére döbbenetes különbség van a marha/sertés pörkölt tarhonyával és a tarhonyás hús között. Mind a kettő kiváló persze, de míg az utóbbi klasszikus egytálétel, a másik esetben a “targonya” csak köretként funkcionál, ami minden bizonnyal megalázó neki.

Ezt bizonyítandó, egy fontos Dévényi Ádám dalból idézünk:

“Bár tarhonyával a pörkölt elmegy este,

pedig uborkával van szerelembe esve”

Tarhonya-aratás valamikor a húszas években

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az eljárás itt is pörkölt készítésével kezdődik, méghozzá leginkább valami pörköltnek való, kicsit zsírosabb sertésből, például lapockából. És persze maradjunk autentikusak, úgyhogy szalonnát pirítunk elsőként.

Tovább…

Lecsós oldalas

Klasszikus más tollával ékeskedés, mert a recepten alig módosítottam, de annyira megkívántam Mautner Zsófiék kisfilmje után ezt a cigánykonyhás ételt, hogy egyszerűen muszáj volt kipróbálni.

A lecsónak és a pörköltnek egy egyszerű, de mégis különleges elegyéről van szó, szinte elronthatatlan, de van mód azért kikísérletezni a legjobb eljárást. Az oldalas sajnos elég megosztó étel, így végül az egészet én ettem meg egyedül, de nem bántam; a többiek bánhatják. Na, de akkor a rendkívül egyszerű eljárás.

Szalonnát zsírjára pirítunk, erre jön a finomra vágott vöröshagyma, ezt is lepirítjuk, majd pirospaprikával meghintjük. (A lecsóba amúgy nem teszek pirospaprikát alapjáraton, de itt most egyfajta pörkölt készül, ráadásul a tradicionális cigány konyhát reprodukáljuk – és a minta receptben is így van.)

Ekkor tesszük rá a nagyobb darabokra vágott oldalast, és átforgatjuk a paprikás hagymában. Só, bors. Rátesszük a nagy mennyiségű , feldarabolt paprikát, majd valamivel később a paradicsomot. Majoránna is mehet bele, de inkább már csak a vége felé. Fedő alatt, lassú tűzön fortyoghat elég hosszan: az oldalas váratlanul lassan puhul meg. Amikor már majdnem kész, lehet beletenni nagyobb darabokra szelt kolbászt is, amiatt még nem haragudott meg senki.

Az eredetiben galuskával tálalják, mi bodaggal terveztük, végül rizs lett a köret. De ezen nem múlik a siker.

Cukkinis zöldbab, vagy vice versa

Mindazok, akik figyelemmel követik hosszú évek óta a blog csapásirányát, észrevehették a vegetáriánus fogások szembeötlő, gyakorlatilag teljeskörű hiányát. Most ezen a szomorú arányon picit szépítünk, mert sikerült egy olyan ételt kreálni, ami nem húsmentes utánérzésként, hanem saját jogú zöldség-fogásként is megállja a helyét.

Először is olyan jószágok kerültek a konyhapultra, amik bárkinek elindítanák a fantáziáját: friss zöldbab és egy méretes “cukkinitök”. Innentől már az egész gyerekjáték, igaz? Hagymát apróra vágtam, olívaolajon megfuttattam, erre tettem rá a feldarabolt zöldbabot. Kevés vízzel, fedő alatt pároltam. Só, bors. Apróra vágott fokhagyma. Mikor a zöldbab így némi előnyre tett szert a többi zöldséggel szemben, utánaküldtem a nagy szeletekre darabolt “cukkinitököt” (tényleg ilyen néven kereskedett vele a lehel téri őstermelő) és a szintén nagy cikkszeletekre vágott paradicsomot. Zöldfűszernek zsályát és kakukkfüvet választottam, illetve ez így nem pontos, mert nem találtam itthon lestyánt, így tehát a zsálya vendégművészként lépett fel.

 

Fontos tanulság: a húsmentes fogásoknál különösen fontos fűszereket használni, ezzel még megmentjük, ami menthető. Zárójel bezárva.

Rövid ideig ismét fedő alatt pároljuk, de amikor a “cukkinitök” és a paradicsom már összeesik, levehetjük a fedőt, hogy a fölösleges folyadékmennyiség elpárologhasson.

Kunsztként kecskesajttal megszórva és rozskenyérrel kísérve tálaltam. (Aki annyira vega, hogy tejterméket sem fogyaszt, az itt most elbukta. Sorry.)

 

Aranydurbincs, lime-mal, mediterrán paprikakrémmel

A halsütésben az önelszánás a legnehezebb lépés; mindig azzal mentegetőzöm önmagam előtt, hogy olyan ritkán veszek halat, hogy nem is tudom, hogy nyúljak hozzá, mit kezdjek vele. De aztán az érvelés lábon lövi magát, mert ha ritkán veszek, persze, hogy nincs mód nagyon gyakorolni, meg kísérletezni. Emiatt aztán ritkán veszek, stb…

Na, ennek vége, elmentem a kedvenc – az egyik kedvenc – tengeri halamért, aranydurbincsért, ami nem mellesleg orata néven is kapható. Jól kezelhető, feszes húsú tengeri hal, legfeljebb azok ódzkodhatnak tőle, akiket elrémiszt, ha egy ételnek feje és farka van még elkészültében is. Mert a durbincs sajnos ezt produkálja, egy hal egy adag, szemben például az esztétikai szempontból sokkal kíméletesebb lazaccal, vagy tonhallal, vagy akár a kardhallal, amelyekből remek steakek készíthetők. De ilyen hazai vonatkozásban a szürke harcsa és a fogas is, szemben például az ugyancsak füle-farka típusú pisztránggal, keszeggel.

Mint írtam, az elszánás és vásárlás után a nehezén túl vagyunk, mert innentől könnyű győzelem következik. A kibelezve vásárolt halat főleg belül kell megtölteni, leginkább friss zöldfűszerrel, mondjuk bazsalikommal, meg korianderrel. Mehet bele egy-két gerezd fokhagyma, lime lé, és lime karika, só, bors. A halat kívül is érdemes megsózni. A vezércsel ezúttal a sütőzacskó alkalmazása volt, amely önmagában olyan, mintha egy kis gőzkazánban készülne el a hal. A sütőzacskóba a halon kívül került lime, citrom, fokhagyma és olíva olaj is, így ment a sütőbe, kb 25 percre, közepes lángon.

Közben elkészült a halhoz a sokféle grillezett, párolt zöldség, valamint a paprikakrém. Utóbbi úgy készül, mint egy hagyományos lecsó, leszámítva pár dolgot, ami másképp van. Először is: olívaolajon készül, erre kerül a paprika, majd az ehhez képest fele mennyiségű paradicsom. Fokhagyma is megy bele apróra vágva. A fűszerezés pedig már teljesen más: oregánó, kakukkfű, bazsalokom, só, bors, végül citromlé. Ezt ezúttal chopperben pürésítettem és lehűtve, hidegen került a frissen sült, illatos hal mellé. Körülötte a friss, forró zöldségek: jó kis este volt.

Sűrűbben kéne halat venni…

Újabbak Régebbiek