Vannak olyan ennivalók, amelyek esetében az ember szinte szégyenkezik, hogy milyen kicsiny energiabefektetéssel jut ennyire komoly ízélményekhez. Ennek egyik klasszikus példája egyébként a sárgabarack, de most ennél egy fokkal összetettebb ételkülönlegességről lesz szó.

Halat főzni vagy szokott valaki, vagy nem. Én nem igazán szoktam, de néha mégis. Halat enni viszont módfelett egészséges, legalább hetente egyszer kellene megtenni, ha örökké akarnánk élni. Valamennyi nemzetközi táplálkozástudományi felmérés kimutatja, hogy a magyarok mélyen az európai átlag alatt fogyasztanak halat, és ha mégis, akkor az a karácsonyi periódus két-három napja alatt le is zajlik.

A hal vásárlásakor és elkészítésekor két nagyon komoly problémával szembesülhetünk. Egyrészt ugye a tetem úgy kerül elénk, ahogy az megteremtve lett, nem lehet illúziónk, nem lehet elvonatkoztatni. Ez más állati termékek esetében nagyon ritkán van így, a tőkehúsnál fel sem merül ilyen probléma, a szárnyasokat meg legalább letollazzák, ha már valamiért nem csak a mellére/combjára van szükségünk. A halnak rendkívül kevés combja van, ellenben van neki farka, feje, a fején szemei, és eltátott, kerek szája. A másik komoly probléma, hogy a hal az nagyon nyálkás, csúszós dolog. Viszont így aztán tényleg olyan, mintha élne.

Ha ezek után sem ment még el a kedvünk, akkor viszont tobzódhatunk. A “kékre főzés” eljárásban csak a név ellenszenves, az eredmény tényleg annyira jó, hogy az ember el se hiszi. (Ld még energiabefektetés.) Tovább…