Michel Roux: Tésztavarázs – kritika

Michel Roux: TésztavarázsIsmét egy kiváló szakácskönyv, amelyet nem ajánlatos éhesen forgatni. Már csak azért sem, mert a tésztakészítés időigényes, legtöbbször sok lépésből álló, macerás feladat, sok pihentetéssel, kelesztéssel, gyúrással. Márpedig éhesen nem javasolt ilyen komplex ételkészítési processzusba belevágni.

Máskülönben a három Michelin-csillagos séf, Michel Roux könyve igen alapos, minden részletre kiterjedő, gazdagon illusztrált kiadvány, így nem téved el benne az egyszeri felhasználó. Azt nem állítom, hogy kezdők is nagy bátorsággal nekiugorhatnak a receptek elkészítésének, mert igen sok a bonyolult, gyakorlottságot, de legalábbis némi jártasságot igénylő leírás. Cserébe nem csak ragyogó, tuti-sikert hozó édességeket fogunk tudni elkészíteni, hanem komoly főételeket is, mint amilyen a Wellington-bélszín, vagy a zöldséges pizza, esetleg egy-egy izgalmas lazac-, vagy tenger gyümölcsei tésztaétel. Tovább…

Bíró Lajos: Sok vagyok – kritika

Már a címlapon sem bír magával: a sokszereplős éttermi életkép tüzetesebb vizsgálata után feltűnik, hogy valamennyi szereplő – más-más pózban és öltözékben – maga Bíró Lajos. Felveszi a rendelést, integet, intézkedik, belép az ajtón, ételt visz ki, tárgyal a pincérrel, ajtónállóként üdvözli – maga-magát. Sok van belőle, pedig a cím ellenére, Bíró Lajos egy és oszthatatlan, a kis hazai gasztroforradalom fenegyereke, a megújulásért küzdő maroknyi hadsereg kezdetektől hű fegyverhordozója. A könyv alcíme is személyiségjegyeket hordoz magán: „pofátlan ínyencségek, botrányos finomságok”.

Bíró Lajos: Sok vagyok

Bíró séf ugyanis nem bírja a langyos állóvizet. Pezseg körülötte az élet, és a most közzétett, korábban tán féltve őrzött receptek sem hagyományosak, annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy a legmagyarabb magyar konyhát képviselik. Tovább…

Heston Blumenthal: A tökéletesség nyomában – kritika

Inkább jópofa geg, semmint szakácskönyv a belevaló angol sztárséfek közt is fenegyereknek számító Heston Bluemnthal kötete. Legalábbis biztosan csalódottak lennének azok, akik mindössze 8 darab receptet kapnak a közel 5000 forintos, illusztris kiadványtól, ráadásul ezek a receptek sem valami szokatlan ételeket mutatnak be. Éppen ellenkezőleg: a három Michelin csillagos szakács a világ legnépszerűbb ételeit próbálja meg a maguk tökéletességében bemutatni, így ismerkedhetünk meg a bolognai spagettivel, a Margharita pizzával a fekete erdő tortával, vagy a sült csirkével, no meg a sült kolbásszal. A könyv, ezt is érdemes tudni, egy nyolcrészes főzős filmsorozat leképezése. Az epizódokban az örök újító, kísérletező és polgárpukkasztó Blumenthal utánajár egy-egy népszerű fogás legjobb hozzávalóinak, az elkészítés legpraktikusabb módjainak, és megpróbálja ezeket házilag étellé kovácsolni.

Heston Blumenthal: A tökéletesség nyomában

A kísérletezés során olyan érdekességek is megtörténnek, mint hogy vákuum fokozatra állított közönséges porszívóval készít levegős csokoládémasszát, pirítós kenyérből készít pácot a kolbász-töltelékhez, vagy 500 fokosra próbál meg mesterségesen felsrófolni egy házi gázsütőt, amely kis híján rá is robbantja persze a házat. Ja, és persze a receptek sem pofon egyszerűek: egy sima sült csirkéhez sokszor 8 órán át sós páclébe rakja a csirkét, aztán „onnan is kiveszlek”, hűtőbe teszi, letörli, előfőzi, onnan is kiveszi. Egy rátermett magyar háziasszony csak a páclé elkészítésének ideje alatt készre süt egy sütőzacskóba tekert egész csirkét és fel is tálalja. Lehet persze, hogy az nem lesz tökéletes. Blumenthal viszont bevallottan erre törekszik, és ennek során izgalmas, tanulságos olvasmány született. Szakácskönyvként viszont nem veszélyezteti Horváth Ilona egyeduralmát…

Eltévedt kalauz

Döbbenetes fordulatot vett az eddig hellyel-közzel megbízható és objektív Alexandra Étteremkalauz iránya. Az idei kiadás első és második blikkre hasznavehetetlennek tűnik.

A megjelenés ideje is magyarázhatatlan, az első két kiadvány még áprilisban, a Könyvfesztivál körül látott napvilágot, a tavalyi már nyárra csúszott (a rossz nyelvek szerint újra kellett szerkesztni, mert a Costes Michelin díja keresztülhúzta a számításokat…), az idei, szeptemberi megjelenésre nincs magyarázat. Így lassanként már év végi emlékkönyv lesz belőle,nem pedig használható étteremkalauz.

Azt írja az Alexandra mindenhatója, Matyi Dezső az előszóban: “A mai helyzetben változik a kalauz feladata is. Természetesen a jövőben sem kívánunk engedni a kulináris teljesítményt értékelő nagyon szigorú szakmai szempontrendszerinkből, ám arra talán már kevésbé van szükség, hogy megmagyarázzuk, mi a jó, és hogy kíméletlenül részletezzük, mi nem az.”

Elképesztő és abszurd a paradigmaváltás, amivel az olvasó olyan módon találkozik, hogy megszűntek a pontszámok, illetve a csúcsgasztronómia környékén sertepertélő éttermeket 11 (/20) fölött pontozzák, ez azonban így az egymás közötti rangsorra elég. A meghirdetett 330 “részletes étteremtesztből” kb. 60 kerül pontozásra, a többiről nem sejthetünk semmit. Tovább…