Juhász Tibor szekszárdi gyökerű borász az angolszász borkultúrán nevelkedett, szívta magába az újvilági tudást, majd az inasévek után ismét szülőföldjén ásta bele magát a munkába. Egyik legelső fontos felismerése volt, hogy „Juhász” néven már igen sok versenyző akad Magyarországon a borvilágban, így szellemes módon pásztor, vagy hivatalosan: Pastor néven önállósodott. Úgy látszik szereti elkerülni a zsúfolt területeket, ugyanis egy másik fontos felismerése, hogy egyelőre kevés helyen készül minőségi „siller” bor, vagyis ez a rosé és a vörösbor között elhelyezkedő, a rosénél valamivel hosszabb héjon áztatással készülő borkategória.
A 2011-es Pastor siller két napig ázott a héjon, ezalatt épp elegendő szín és ízanyag került a borba ahhoz, hogy a rosénál testesebb, harapósabb bor készülhessen, az acéltartályos iskolázás ugyanakkor megőrzött némi játékosságot is. Igazi szekszárdi hírvivőnek számít a bor: kadarka és kékfrankos házasításaként a fűszeresség, a szikárság jegyeit viseli. Kristálytiszta, színben világos cseresznye árnyalatokat mutat, kicsit olyan, mint amikor régen megszaladt az ember kezében a Szobi málnaszörpös palack. Komoly korona utal arra, hogy brutális, 14 százalékfokos alkohollal állunk szemben. Tovább…
Tóth Sándor emblematikus alakja, emblematikus nagy öregje a hazai borászéletnek, a borkészítéssel ősidők óta foglalkozó Scheller család leszármazottja, a Káli-medence meghatározó pincészetének vezetője. Borait a legérettebb szőlőből, akár kései szüretelésű fürtökből készíti, hogy aztán hosszan-hosszan érlelje, és csak évekkel a szokásos ütemterv után dobja piacra. Ez a zöldveltelini is bizony már 2006-os, palackban mégis csak a tavalyi év dereka óta kapható. Ennyi idő alatt egy fehérbor elfáradhat, kimerülhet, de a Scheller pincészetből kikerülő, részben hordós érlelésű tételek dacolnak az idővel és a megszokásokkal. (Maga a címke is ódivatú, látszik, hogy a pince nem elvakult megszállottja a trendkövetésnek…)
Pók Tamásnak lendületes kanyarokat fut be karrierútja, az utóbbi időben viszont visszatért a kályhához, az alapokhoz. Alig pár hektáron gazdálkodik, nagyapja évszázados pincéjét kissé helyrepofozva, hagyományokhoz ragaszkodó, kézi „technológiával” készíti borait. A Négykezes elnevezés is erre utal: a Pók házaspár saját kezével csömöszölte, erjesztette, palackozta a bort. Az egri dűlők terméséből Kékfrankost, Cabernet franc-t és sauvignon-t, Kadarkát és Merlot házasítottak ehhez a tételhez. A pohárban már színe is árulkodik az igazi kézműves hagyományokról: szűretlen, kissé fátyolos, elegáns tónusú bort látunk, erőteljes feltapadással. A szín ugyanakkor elég vékony, némi mélységet még elbírt volna. Rubin szín, némi bíbor jegyekkel benne: felfelé ívelő pályán mozog még a bor. Illatában érett, piros gyümölcsöket érezhetünk, és bizony egy komoly, nehéz fahordós érlelést is, pörkölt, fára utaló jegyekkel; a szellőztetés okvetlenül ajánlott a teljes értékű élvezethez. Ez a közepesnél kicsit vékonyabb test nem bírt el tökéletesen a 15 hónapos érleléssel. A türelmes levegőztetés után viszont az illat kitisztul, szépen megjelennek a Kadarka fűszeres, néha kicsit egzotikus jegyei és a Kékfrankos férfias határozottsága, szikársága. A szájban az első korty kissé váratlan: az illatból anticipált érett gyümölcsök inkább friss, fanyarabb piros gyümölcsöknek bizonyulnak, a tanninok is kissé nyersek még, de egyértelművé válik, hogy a bor még úton van a csúcs felé, évekig eltartható, érlelhető. Az első kortyok után itt is kicsit megbarátkozik a levegővel, szelídül, selymesebbé válik, amelyet hosszú lecsengés követ. Kemény sajtokhoz, vagy akár kicsit egzotikusan fűszerezett, kínai wok ételekhez ajánlom. És pókerpartihoz. A 2009-es Négykezes ugyanis olyan, mint egy oroszlánkörmeit próbálgató fiatal suhanc, aki magát komolyabban veszi, mint egyelőre a környezete őt, de a kihajtott galléros bőrdzseki már mutatja, hogy még sokra viheti a viselője az utcai gyorsulási versenyben.
Legutóbbi hozzászólások