Műremekek futószalagon

A „running sushi” étteremről mindig a kiváló hazai standupos poénja jut eszembe: Kőhalmi Zoltán azt mondta róla, hogy a foglalásuk napján a pincér kétszer telefonált rájuk, hogy merre járnak már… Kétségtelen, hogy a futószalagon érkező fogásoknak van egy versenyfutás jellege, vagy inkább igyekvős, tempós hangulata, miközben az „all you can eat” (egyél, amennyi belédfér) három kényelmes órát biztosít arra, hogy a vándorló fogások közül annyit csípjünk fülön, amennyit nem szégyellünk.

(Ha nem ismerné valaki a rendszert: az asztalok egy látványos, üvegburkolattal fedett, kétszintes csőszerűség mellett helyezkednek el, a csöveken lassan haladó futószalagok szállítják végtelen monotóniával a fogásokat. Melyekről ugyancsak Kőhalmi jegyezte meg találóan, az ember sokszor nem tudja, melyik számít előételnek, melyik főételnek és melyik közülük mondjuk egy cukrászati remek.)

A rutinos versenyzők stratégiai előnyre tesznek szert, ha a konyhához legközelebbi asztalt foglalják el, hogy ne mások kapkodják le a lazacot idejekorán, míg mások ülnek a sor végén egy-két bánatos rizshalom fölött. Valójában azonban ez a helyzeti előny nem térül meg különösebben: az étterem nem spórol a prémium hozzávalókkal, saját ritmusuk szerint pakolják fel folyamatosan a jobbnál jobb, vagy épp váratlannál váratlanabb fogásokat, aligha van olyan szék az étteremben, ahová ne jutna el a teljes kínálat akár öt perc leforgása alatt. Másfelől ugyanakkor ez a műfaj gyengéje is, hiába a nagy változatosságú fogások összessége, elég hamar eljön a pont, amikor már minden csak ismétlődik, lanyhul az izgalom, és persze telik a bendő is. Egy bő óra alatt bőven degeszre tömjük magunkat sushiból, pirított, wok-os tésztából, pankó morzsában sült csirke- és rák „dobverőkből”, osztrigaszószos oldalasból, édesen tömény desszertekből, a maradék két óra kihasználása még játékos opcióként sem merül fel. Más kérdés persze, hogy a kalmárszellem a kapacitás telítődésével ismét feltámad: a teljes kipukkadás előtt elkezdünk hisztérikusan „rendelni” a számunkra legkedvesebb tételekből.

A koreai kimcsi savanyúságból, a citrusokban érlelt vörös tonhal, illetve lazac „tataki” igényünket egy erre szolgáló kis tableten küldhetjük a konyha irányába, és amíg ezeket várjuk, szenvtelenül nézzük a futószalagot, kímélet és pillanatnyi megingás nélkül engedjük tovább a sok sushit, kismakit és nagymakit, temakit és shirukut és a többi japán hőst. Már tele vagyunk, küldjenek ki még pár kimcsit meg tatakit és már itt sem vagyunk. Futunk is tovább, már amennyire elnehezülő lábaink engedik.

 

Wasabi

VI., Podmaniczky u. 21.

Az írás eredetileg a Pesti Műsorban jelent meg.

 

One Response to Műremekek futószalagon
  1. gyerekes Válasz

    Gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek nagy móka egy ilyen ebéd! Ilyenkor csak ráadás, hogy finomak az ételek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>