Oroszok a spájzban – Matrjoska kritika

Rejtélyes romantikával vonzódunk az orosz gasztronómiához, pedig hát a két nép történelme nem tekinthető felhőtlennek. Ennek ellenére, vagy épp emiatt az orosz (cári) világot úgy képzeljük, ahogy Alfonzóék mutatták be a Ványadt Ványatovics Vinyovban: szamóvár, meghitt, – nagyon – ráérős nyugalom, béke, sós hering.

MatrjoskaErre a tán sosemvolt miliőre hajaz a szuperdrága Aranykaviár az első kerületben, és ezt ellenpontozza a most megnyílt, méltányosan árazott Matrjoska a nyolcadikban. Nem egy Dosztojevszkij regény diszkréten félhomályos, arisztokraták látogatta bordélyházát rendezték be a Lőrinc pap téren, hanem csak egy csipetnyit nosztalgiázó, cirill betűs mesékkel díszített falú, modern bisztrót.

Rövid étlap, hosszú vodkasor, Ararat konyak többféle évjáraton, jól összeválogatott magyar borok, közepesen jól összeválogatott, iskolás-betanuló szintű, de mindenképpen nagyon igyekvő felszolgáló-gárda. A rendelést tableten rögzítik, úgyhogy a 21. század az orosz tajgára is begyűrűzött.

Örömteli, hogy a konyha nem csupán a nagy orosz klasszikusokat akarja megmutatni: ezzel a rövid, kategóriánként két-három tételes étlapon nagyon hamar unalmassá válna, kimerülne, legfeljebb a turistákat lehetne vele megszólítani, de nagyon hangosan kellene hozzá kiabálni a nyóckerület mélyéről… A frissen pörgő alapanyagok, a papíralátétre nyomtatott étlap arra utal, hogy ugyan oroszosan főznek, orosz fejjel gondolkodnak a konyhán, de nem életcéljuk, hogy egy város hozzájuk járjon scsíért.

Kaviár mondjuk van, nagy szemű, vörös keta kaviár, apró kenyérkorongokon. Friss, vibráló ízhatású, jó felütés. A langyosra melegített szeljodka (hering lilahagymás krumplisalátával) még tökéletesebb, ennél jobb minőségű halhoz ebből a kategóriából még nem volt szerencsénk. Talán egy kicsit bátrabb fűszerezést, savanyítást el tudnánk képzelni. És scsí ugyan nincs, de borscs van, úgyhogy a nagy hideg tél nem marad forró klasszikus orosz leves nélkül.

Cékla nélkül viszont igen: nagyon sajátos, hogy a céklalevesbe – nyilván szándékosan – nem tettek céklát a maga valójában, csak a leves levébe került a jellegzetes színű alapanyag. Zöldségnek krumplikockák, húsnak jóféle marhahús gazdagítja a fogást, ami még így is kicsit izgalmak nélküli marad.

Az est fénypontjává válik viszont a vastag szeletekre szelt, rózsaszínra sütött, szaftos kacsamell, nem is csak a hús miatt, hanem a kelkáposztakrém és a krumplinudli kísérők miatt. Mennyei étel. Csak dicsérni lehet a káposztás piroggal tálal vajpuha borjúcsülköt is. A pelmenyi hozza a kötelezőt: házi tészta, egész jó húsos töltelék, a szószban mintha kis alkoholt is felfedeznénk, de lehet, hogy ez még a vodka utóhatása…

Az étlapon feltüntetett halibut helyett tilápia van, nem hiszem, hogy ez Budapesten bárkinek oszt, vagy szoroz: jó minőségű, feszes, fehér húsú halfilé, vékonysága okán kicsit talán kiszáradt, de különben jól elkészítve, rafinált édeskömény mártással és pirított gombákkal tálalják.

A létező összesfajta, vagyis mindkét desszertet megkóstoljuk. A csokoládé variációk elnevezésű szeletből a házi szilvalekvár különlegesen finom, a frissen készülő szirnyiki (vanília szószos túrós desszert) maga az álom. Utánaöntünk egy Ararát konyakot és megyünk vissza a hideg pesti télbe. Noha, mint három nővér, Moszkvába vágyunk.

One Response to Oroszok a spájzban – Matrjoska kritika
  1. nosztalgika Válasz

    Utoljára sok évtizeddel ezelőtt jártunk orosz étteremben-még a szovjet-magyar barátkozás idején. Akkor a Belvárosban leledzett, jó konyhával, igen drágán. A várbéli Aranykaviár kihagyásával a Matrjoskában szívesen megismétlem az orosz ételek kóstolgatását.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>