Spenótos csirkegombóc juhtúróval töltve

Be kell vallani, hogy még csak kísérleti fázisban van, és még sokat tökéletesedhet a későbbiek során, de már így embrionális állapotban is váratlan sikert aratott az itt gördülő spenótos csirkegombóc.

Ihletet az ember leginkább a piacon szerez, ezúttal a friss spenót látványa ragadott meg, pedig minden alkalommal előtte és utána is elhatározom, hogy friss spenótot soha többet, annyi az áztatnivaló, csipkedni való vele. Ugyanakkor annyira ellenállhatatlan, hogy rendre megtöri az eredeti elszántságom. Szóval volt a spenót és lett a csirkemell. És ha már piac és szombat délelőtt, lett a friss, vidéki házi juhtúró is. Ezekből már tényleg nyert ügye van az embernek.

A spenótos csirkegombóc feldob

Először főztem egy gyors csirkelevest. (A húst hideg vízbe tesszük, mikor felforr, lehabozzuk, ebbe már mehet bele a leveskocka, meg, ha akad, a friss leveszöldség, só és bors. Kár vele sokat vacakolni, mert most nem ezen van a hangsúly.) Mikor a csirkemell megfőtt, hagytam kihűlni, majd egészen apróra vágtam. (Ha van daráló, az a megoldás.)

A főtt csirkehús-pépet zúzott fokhagymával, sóval, borssal ízesítettem. Jött hozzá egy tojássárga, liszt és zsemlemorzsa. (Ez még a kísérletezendő fázis, feltehetően az egyik elhagyható lesz a későbbiekben…) Alaposan elkevertem a krémet, majd egy maroknyi jól kimosott spenótot egy-két percre forrásban lévő vízbe dobtam (úgy is , mint blansír), majd leszűrtem, lehűtöttem és ezt is felvágva a csirkehúshoz kevertem.

A csirkés krémet adagonként a tenyerembe lapítva megtöltöttem egy diónyi juhtúróval, majd kemény gombócokat formáztam és lobogóan forrásban lévő sós vízben kifőztem.

Közben vajon a maradék spenótot megpároltam, adtam hozzá egy gerezd fokhagymát, tejszínt és botmixerrel kissé pépesítettem, de nem teljesen krémesre. Végezetül ebbe olvasztottam bele a maradék juhtúrót, ezzel a mártással tálaltam a gombócot. Lesz még a menüsoron…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>