Francia hagymaleves, az eredeti Soupe a L’Oignon

Mikor annak idején a tejszínes hagymalevesről értekeztünk, két fontos megállapítás, és egy homályos ígéret hangzott el. Első állítás az volt, hogy a tejszínes hagymaleves a világ leggyorsabban elkészíthető élete, amit akkor készítünk, ha nincs otthon semmi. A másik állítás, hogy szigorúan nem keverendő össze az igazi hagymalevessel, a Soupe á l Oignon-nel, amit a Montmarte-on tálalnak elénk. A homályos ígéret pedig az volt, hogy sor kerül ez utóbbi elkészítési módjának ismertetésére is. Íme.

A természetesen cipóban tálalt, magyar típusú tejszínes, álfrancia hagymaleves és az igazi hagymaleves közti különbséget már tehát korábban ismertettem, de még egy lényegi megjegyzés ide kívánkozik: ha a tejszínes hagymaleves a világ leggyorsabban elkészíthető levese, akkor a Soupé á l’Ognion a világ egyik legkomótosabb módon készülő levese. Az idő szinte az egyik hozzávalóvá nőtte ki magát, a másik tiszteletbeli hozzávaló az öntöttvas lábas, de legalábbis valami vastagfalú, lassan átmelegedő, lassan lehülő edény. Ha ez a kettő megvan, indulhatunk a csatába.

Az öntöttvas lábast tűzre helyezzük, és eggyé olvasztunk benne vajat, valamint olíva olajat. A felhevült olajra kerül a jó nagyfejű vöröshagyma, vékony karikákra szelve. (Egyik recept szerint 6 főre két kiló hagymát számoljunk, bár szerintem ez költői túlzás. De két-három nagy fej tényleg kell.) A hagymát átforgatjuk a zsiradékon, majd fedő alatt – alkalmankénti keveréssel – egy negyed órát pároljuk.

Ekkor adunk hozzá pár gerezd apróra vágott fokhagymát, sót és borsot, a lángot minimálisra csökkentve és a fedőt lefedve folytatjuk a párolást. Egy jó háromnegyed órát szánhatunk erre a szakaszra, az edény aljáról időnként kapirgáljuk fel a “pörzsanyagokat” is, ami újabban az elegáns kifejezés az odakozmálásra, de ezt az ételt tényleg szabad kicsit leégetni.

Amikor a hagyma már elég sötét (aranybarna), egyenletesen rászórunk pár evőkanál lisztet, ezzel nagyon alaposan elkeverjük, és egy-két pillanatig hagyjuk pirulni vele, ez is hozzájárul a végső, sötét színárnyalathoz. Mikor ez megvan, felöntjük egy pohár száraz fehérborral, amivel hagyjuk pezsegni egy rövid ideig, majd felöntjük marhahúsleves kockalevessel, ismét felkapirgáljuk az alját, és felforraljuk az egészet.

A lángot takarékra csökkentjük, adunk hozzá egy kevés brandy-t, és újabb óráig hagyjuk fődögélni. A levest hagyományosan sajtos pirítóssal tálalják, és mi se térjünk el ettől. Két módon is eljárhatunk. Az egyik, kézenfekvőbb változat, hogy a kenyérszeletek egyik oldalát megpirítjuk, majd megfordítjuk őket, megszórjuk reszelt sajttal, és ezt a felét is megpirítjuk a sütőben, grill-funkciójú mikróban, szalamanderben, vagy ami akad. A pirított sajtos szeleteket a tűzforró leves tetejére tesszük, és így tálaljuk.

Ebéd a Montmartre-on

A Montmarte-on nem így járnak el. Ott a levest tűzhatlan agyagedénybe mérik, erre borítják rá a kenyeret, majd gondosan ráhalmoznak egy óriási marék reszelt gruyere sajtot, így teszik be a tűzforró szalamenderbe (grillbe), és ha már az edény falára is vastagon ráégett a lecsöpögő sajtréteg, forró!, forró! felkiáltással teszik a kedves vendég elé. Én az előbbi változatot, földrajzi értelemben is kivitelezhetőbbnek tartom, de hát nekem a “Nagykörút a Grand Boulevard, az Oktogon a Place Pigalle”… Und es ist gut so.

Kép: bibendum84/flickr

2 hozzászólás a(z) Francia hagymaleves, az eredeti Soupe a L’Oignon bejegyzéshez
  1. raffa éva Válasz

    Lépésről lépésre követtem az instrukciókat, és megszületett a csoda, a családfő kézcsókkal, a többiek halk elismeréssel ették a levest. Köszönöm :)

    • Dibbuk Válasz

      de jó ilyet olvasni! Kedves egészségetekre! :-)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>