Pizza – otthon

Mindig irigykedtem azokra, akik csak úgy összedobnak otthon egy pizzát. Állítólag pofon egyszerű, tetszés szerint variálható (per definitio), és bomba jó. Mondjuk azokra is irigykedem, akik rendelnek pizzát otthonra… Néha mennyivel egyszerűbb lenne!

Rendelni azért nem, de összedobni megpróbáltunk, és nem is lett rossz. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a pizza tésztán még van hova javulni. Mondjuk elfogyott közben a fehérliszt, és félig rozslisztből készült, ez megpecsélte a sorsát. De így is jó lett, ropogós, finom.

Összesen 40dkg lisztet kellett eldolgozni – nem felfuttatott – élesztővel, 1 – 1 mokkáskanál cukorral és sóval, 2 evőkanál olajjal és annyi langyos vízzel amennyit felvesz. Amikor a tészta elkészült, a recept szerint akkor sem kell keleszteni (de akkor minek az élesztő?). Szóval ez még egy zavaros pont a történetben.

Elkészítettem a végtelenül lebutított pizza alapot. Ehhöz egy kis rézedényben beforraltam hámozott (konzerv) paradicsomot bazsalikommal, oregánóval, két gerezd fokhagymával. Pötty fehérborral (mert volt nyitva). Hagytam kihűlni. Ezzel kentem meg a tepsibe kinyújtott pizzatésztát.

Kétféle feltétet használtam. Az egyiket hívjuk “magyarosnak”. Ehhöz összekevertem rusztikusra vágott lilahagymát, parasztkolbászt, bacon darabokat, ezzel szórtam meg vastagon a tepsi egyik felét, majd sima trappistát reszeltem rá. A másik felére felcsíkozott sonka és reszelt kéksajt került. Ez legyen akkor franciás…

Jól meg kell sütni, majd még a tetejére rágrillezni, ha van ilyen opció. Pizza otthon, hej!

Pizza

kép: pcwheat/flickr

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>