Fűszerkéregben sült egész karaj

Egy nagy magyar klasszikus, amelyet néha kolbásszal töltve, máskor csak önmagában fogyasztjuk.

A kolbászon kívül választási lehetőséget kínál az is, hogy csontos, vagy nem csontos karajt vásárlunk, a többi dolog szinte adja magát. Kötelező elem lehet még a párolt káposzta és a pirított burgonya, de némi extravagancia és kalandvágy végett ezúttal párolt vegyes zöldséggel és piros (hagymás) krumplival fogyasztottuk.

A húst egyben kell megsütni, máskülönben menthetetlenül kiszárad. Ráadásul egyszerűbb is így. Egy másik fontos tipp, hogy ha valaha is fűszerkéregben gondolkodunk, akkor a húst elő kell sütni pár pillanatig, hogy megtapadjon rajta a kéreg. Amelyet itt most némi nagyzolással hívunk annak, mert hát voltaképp köménymag kéregről van szó…

A kilós karajt megmossuk, megszárítgatjuk. Majd alaposan bedörzsöljük zúzott fokhagymával és mustárral. Ha nem akarjuk így hosszan pácolni, akkor egyúttal sózzuk, borsozzuk is, majd egy tűzforró serpenyőben, kevés forró olajon minden oldalát hirtelen megpirítjuk.

A húst ekkor szórjuk meg minden oldalán köménymaggal. Ha zöldfűszer-kéregben gondolkozunk, akkor érdemes lehet a fűszereket összekeverve ágyként lefektetni, és ebben hempergetni meg az elősütött húst. Amelyet ezt követően sütőzacskóba zárunk és beteszünk a sütőbe. (A sütőzacskó praktikus lehetőség, mindazonáltal a lealufóliázott tepsi is legitim megoldás.) Kilónként 40-60 percet szánhatunk rá.

Közben elkészül a piroskrumpli is: olajon vöröshagymát futtatunk meg, meghintjük pirospaprikával és ebben forgatjuk át, törjük össze az előzetesen megfőtt, hámozott krumplit. Párolt káposzta, vagy párolt zöldség: értelemszerűen. Egy kis savanyú uborka, vagy ecetes almapaprika is jól tud esni hozzá…

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>