Kacsamell-steak mustármag- és zöldbors mártással

Ha Beethoven a zene Mozartja, akkor a fűszer az étel sava-borsa. Noha ez a fejedelmi fogás kacsamellet, szerecsendiós krumplipürét és tejszínes-mézes káposztát is felvonultat, alapvetően mégis két puritán fűszermártásról kíván szólni.

Mártást azonban magamagáért nem nagyon készítünk, ezért olyan főétel után kellett nézni, amely nem sértődik meg, hogyha a fűszereknek némi önálló dicsfény is jut. A steak zöldbors mártással a rendszerváltás óta bevett dolognak számít, különös tekintettel a gasztronómia iránt megkapóan fogékony maffiózók által üzemeltetett steak-house-okra és bélszínzabálós pubokra. Ezzel együtt rehabilitáljuk kicsit a zöldborsot, mégha itt nem is marhabélszínnel, hanem kacsamellel társul is. A mustármag-mártást nem tudom más készíti-e, úgyhogy ehhez nincs sztori, pár éve fejlesztettem ki és jónak bizonyult. Tovább…

Zsályás nyelvhal vajas morzsával

A hal egészséges, a nyelvhal isEgyre többen vállalkoznak arra, hogy korábban teljességgel ismeretlen tengeri halakkal kísérletezzenek a konyhában. A kínálat is kezd felnőni az új, bevállalós szokásokhoz, bár nekem néha erős a gyanúm, hogy pár halnak csupán fantázianevet adnak a boltban. (Nyúlhal, morgóhal, na persze, persze…)

Ami tény, hogy nyelvhal tényleg létezik, és az eddig kipróbált, tesztelt tengeri halak közül ez bizonyult talán a legjobbnak. Örömteli az is, hogy az ilyen különlegességeket eleve filéként árulják, mert különben azt se lehetne tudni hogy kell kézbe venni az alapanyagot. A filé viszont filé, nincs sok elemezni való, sőt, túlbonyolítani sincs értelme, mert minél tovább nyúzza az ember a halhúst, annál kevésbé lesz jó.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a magyarok halfogyasztási szokásai egészen kiábrándítóak, jóllehet a halak, különösen az ilyen tengeri halak borzasztó egészségesek, lásd még Omega3, csöppet sem hizlalnak, csupa előnyös tápértékkel bírnak, árukat leszámítva, mert nem marad keret más tápértéket vásárolni, ha túlzásba visszük a fogyasztását. A tápérték és a finanszírozhatóság itt tehát küzdelemben áll egymással, de hát így van ez az élet számos területén. Tovább…

Tejszínes hagymaleves

A világ talán leggyorsabban elkészülő levese, amit olyankor kell csinálni, amikor nincs otthon szinte semmi. Viszont szigorúan nem keverendő össze a francia hagymalevessel, amire a magyar étlapok zöme fittyet hány, és csak azért is francia hagymalevesnek hívják (naná, cipóban) a tejszínes mezítlábas hagymalevest.

A francia változat (Soup á l’Oignon) ugyanis tök más, a hagymán kívül gyakorlatilag nincs közös vonás. (A félrevezetés miatt szoktak sokan fancsali képet vágni, ha a Montmartre-n sétálgatva beülnek egy levesre, és egy sötét színű, erős ízű, gőzölgő hagymás levet kapnak, az itthon megszokott helyett. Ugyanez előfordul egy-egy magyar étteremben is, ahol már tudják a különbséget, de ez valóban ritka.)

Olyan kevés hozzávaló kell és olyan hamar elkészül, hogy leírni tulajdonképpen hosszabb is, mint megcsinálni. Megnézzük hány fej hagyma áll rendelkezésre, és milyen állapotban vannak. E nélkül tényleg nem megy, úgyhogy csak akkor vágjunk bele, ha hagymából van elég, és még kifogástalan állapotban van. A hagymákat felkarikázzuk, és vajon megfuttatjuk. Mikor már üveges lesz, liszttel meghintjük és alaposan elkeverjük, majd egy kevés vízzel felöntjük, ezzel is elkeverjük.

Ha megnyugtató módon elkeveredett a liszt, felöntjük most már a kívánt mennyiségű kockalevessel, sózzuk, fehérborssal és szerecsendióval ízesítjük. Nagyon rövid ideig kell csak főzni, mert a hagyma gyorsan megpuhul, és nem kell, hogy egészen szétmállós legyen. Teszünk hozzá némi tejszínt is, hogy bársonyosabb és vonzóbb legyen. Ha a leves már vállalható sűrűségű, készen is vagyunk. (Lehet a vége előtt 2 perccel egy löttyintésnyi száraz fehérborral gazdagítani, de igazából ez is elhagyható.)

Vékony kenyérszeletekre rágrillezünk valamilyen normális sajtot, ez esetben camembert-t és ezzel tálaljuk. De alapvetően tényleg csak hagyma kell hozzá…