Világevő (modorában): Bözsibuli

Szurkoljatok! Ma a Buckingham palotában kell végigennem 21 fogást. Nem volt egyszerű elintézni, de végül sikerült. Második vagy Harmadik Erzsébet (majd előtte nézzek utána!!!) személyesen fogja elkészíteni az első három előételt. Állítólag ilyen még sosem volt! De mikor befenyítettem őket, hogy a blogomban fogom szétszívatni az öregcsajt, rögtön hapták volt persze.

Nemtom, asszem ebbe a cipőbe fogok menni. Szerintetek jó?

Elképesztő mennyit kell gürizni egyébként egy ilyen meghívásért. Levelek tömkelege, meg minden. Képzeljétek, még egy telefont is el kellett intézni (interurbán!), még szerencse, hogy egy haverom céges irodájában van ingyen nemzetközi vonal. Az ember gatyája is rámenne különben. Mondjuk így is viszonylag szerencsés vagyok, mert sikerült egy magángépet értem küldetni. Nehogymá meghívnak, aztán nekem legyen bonyolut odajutni!
-.-.
Na, megvolt a vacsora, nem is volt rossz.
Ez itt az előételek egyike: Tovább…

Cserna-Szabó András (modorában): Repi páva, repilj!

Ködszitálós, barátságtalan téli hideg este. Borzong az ember, szinte ki sincs kedve lépni az ajtón. De muszáj, hiszen ki tudna ellenállni a Nagykancsós Café & Lounge kedves vezetője hívó szavának. Vastag, földig hajló télikabátomban belekarolok Krúdy mesterbe (ő persze jóféle berbécs bekecsben dacol a téli hideggel) és arról diskurálunk míg a Bazilika tiszteletet parancsoló épülete mellett araszolgatunk, hogy régen azért csak jobban lakott-élt az embernek fia. Bizony, ma már a kocsonya sem olyan, mint Vendelin bátyám készítette az asztalra volt, hol vannak már a pörcök, cupákok, amitől csak úgy csattogott, cöccögött a hasamszerette népfi. Hol van már a jóféle pukkantott lebbencskáposzta, amiről Zilahy még úgy írt „vess borsót az káposzta véribe, lebbencsd jól meg, utána már csak azt pukkantani köll, de szaporán. Ecettel esd, ha úgy szörötöd” (1811, Az Szakáts művésztek étkeinek dicséretirűl). Hát ezek a boldog idők elmúltak, hajh, Krúdy kollégám. Nem hiába sajnálkozik Móricz is (1911), de Jókai is (1893), hogy a levelensült sem az már, ami volt. De hát bátyáim, mi az, ami volt manapság? Talán a szépen felújított a Bazilika még olyan, de hát itt annak idején a nagy vágóhíd állott, szinte hallani, ahogy bőgnek, panaszkodnak az ürük, sikoltanak a kappanok, bőgnek a szarvasmarhák, hogy aztán pár órával később a gasztronómia szent oltárán áldozzák föl magukat anno dacumál a fehér asztal lovagjainak. Időközben betértünk még a hatkorsósba, bedobtunk egy-két kevertet (gut is gut, nicht so, bruder Krúdy?!), csak jobban esik a falás. A Nagykancsós Café & Lounge-ba érve máris felenged a fránya dermedtség. Nagy, hó- és füstszagú télikabátomat Krúdy mesterre hagyom, elvégre csak én vagyok ide meghívva, majd hazafelé elmesélem neki, mily csodás élmények értek. Mert hát a Nagykancsós még mindig tud varázslani!

Ebben a nagy hidegben egy jóféle fogadópálinkával, a Zwack Nemes sorozat számozott palackszámú szederpálinkájából hörpintgetek. Tovább…