Francia hagymaleves, az eredeti Soupe a L’Oignon

Mikor annak idején a tejszínes hagymalevesről értekeztünk, két fontos megállapítás, és egy homályos ígéret hangzott el. Első állítás az volt, hogy a tejszínes hagymaleves a világ leggyorsabban elkészíthető élete, amit akkor készítünk, ha nincs otthon semmi. A másik állítás, hogy szigorúan nem keverendő össze az igazi hagymalevessel, a Soupe á l Oignon-nel, amit a Montmarte-on tálalnak elénk. A homályos ígéret pedig az volt, hogy sor kerül ez utóbbi elkészítési módjának ismertetésére is. Íme.

A természetesen cipóban tálalt, magyar típusú tejszínes, álfrancia hagymaleves és az igazi hagymaleves közti különbséget már tehát korábban ismertettem, de még egy lényegi megjegyzés ide kívánkozik: ha a tejszínes hagymaleves a világ leggyorsabban elkészíthető levese, akkor a Soupé á l’Ognion a világ egyik legkomótosabb módon készülő levese. Az idő szinte az egyik hozzávalóvá nőtte ki magát, a másik tiszteletbeli hozzávaló az öntöttvas lábas, de legalábbis valami vastagfalú, lassan átmelegedő, lassan lehülő edény. Ha ez a kettő megvan, indulhatunk a csatába.

Az öntöttvas lábast tűzre helyezzük, és eggyé olvasztunk benne vajat, valamint olíva olajat. A felhevült olajra kerül a jó nagyfejű vöröshagyma, vékony karikákra szelve. (Egyik recept szerint 6 főre két kiló hagymát számoljunk, bár szerintem ez költői túlzás. De két-három nagy fej tényleg kell.) A hagymát átforgatjuk a zsiradékon, majd fedő alatt – alkalmankénti keveréssel – egy negyed órát pároljuk. Tovább…