Okuyama no Sushi

Okuyama: ha sushit eszel, okuljá’ má’. Egy továbbra is viszonylag titkos hely, alulmúlhatatlan honlappal (http://okuyamanosushi.uw.hu/ ), kevés asztallal, erősen ajánlott asztalfoglalással. A legendás halséf, Sachi Okuyama 2001-ben nyitotta meg sushi éttermét Budapesten, ezzel együtt a honlap azzal fogad: Hét éve Budapesten, magyarán az informatikai felkészültség nem a legfrissebb, szemben szerencsére az egészen első osztályú hozzávalókkal.

Okuyama szan a vendégtér sarkában, egy kis pult mögött készíti rendületlenül a sushikat és más halételeket, de korántsem látványkonyháról van szó, inkább csak a tér szűkösségéről. Nem lehet körülállni, leskelődni, kérdezgetni. Magyarul nem is igen tud a személyzet, egyetlen, akcentussal beszélő kedves európai arcú nénit leszámítva. De nem is velük beszélgetni jöttünk, sokkal inkább a híres halételekért, amelyek valóban könnyeznivalóan elegánsak, letisztultak, egyszerűek és leírhatatlanul frissek.

De először is a forró levesek: misót is és nyers tojássárgájával tálalt udont is eszünk, kiválóak. A tészta állaga is remek, a lé illatos és tiszta, ragyogó kezdés. Szerencsét próbálunk aztán a vegyes tengeri haltállal, természetesen van rajta wasabi és ecetes gyömbér is, a halak közül párat felismerünk (vörös tonhal, lazac, királyrák, Szent Jakab kagyló), párat felismerni vélünk (tintahal?, lazac kaviár?), a többiről fogalmunk sincs, de mindegyik egyedi, határozott karakterű, friss és üde. A sushit is vegyestálas kiszerelésben tesszük próbára, a hozzávalók nagy átfedéssel vannak természetesen a haltállal, a legnagyobb különbség a tapadós, mesterien elkészített sushi-rizs jelenléte. Egyetlen melegételünkre (sült makréla) szinte vállalhatatlanul sokat kell várni, ez tulajdonképpen az egyetlen hibapont, mert ez a fogás is kiváló, még ha kevésbé tartogat is meseszerű elemeket a hideg halételekhez képest. Különlegesség viszont mellette a jégcsapretek reszelék, savanyított uborkával, ami jelentős változatosságot is képes teremteni maga körül.. Jöjjön ki Óbudára egy jó sushi tálra – mert  desszert az nincs. Nem is kell, jó így, pont, ahogy van.

Kolosy tér, Kolosy center üzletház

Kézműves étterem

Nagyobbnak képzeltük a Schieszl Vendéglő kerthelyiségét. Olyan sokat hallottunk már erről a takaros, sváb vendéglőről, hogy lelki szemeink előtt óriási, fás-szőlőlugasos kertként élt, hamisítatlan sramli zenével, szódával, kockásterítős abroszokkal. Ehhez képest egy pici, betonozott udvarkáról van szó, a szőlőlugast a falon futó, rég kiszáradt szőlővenyigék jelképezik. Hat-hét asztalnál nincs több a kerthelyiségben, igaz, az étterem és a borház befelé óriási, rendezvényteremmel, boros csarnokkal.

Egy illúzióval hát kevesebb, de ez az egyetlen csalódásunk mára és ez sem vészesen nagy. Máskülönben viszont felkészülten érkezünk Budakalászra, tudjuk, egy százévesnél is nagyobb tradícióval bíró családi gazdasághoz érkezünk, ahol szinte minden hozzávaló a háznál terem, maguk készítik a borokat, a friss gyümölcsleveket, szörpöket. A házi kertben teremnek a friss fűszernövények, itt készül a füstölt áru (kolbász, parasztsonka, hurka), házi savanyúság, s minden.

Tovább…

Lehullt a lepel

Hosszan és rejtélyesen kellette magát a St. Andrea budapesti „referenciaétterme”, amely az utcafrontról már hosszú-hosszú hónapok óta beazonosítható volt, de az üvegeket belülről fekete építkezési nejlon fedte. Látható volt tehát, hogy valami komoly dolog készülődik a nagyvonalúan felújított Eiffel Palota oldalában, amely középület egyébként már egy jól menő, nagy kapacitású étteremmel is büszkélkedhetett. Hogy a forgalmas Eiffel Bistro milyen riválist kap, csak találgathattuk, de feltételezhető volt, hogy a St. Andrea inkább a fine dining irányba megy el, az irodai munkások minőségi ebédeztetését meghagyja a másik versenyzőnek. (Annál is inkább ezt feltételeztük, mert az Év bortermelőjének, illetve a borászok borászának is megválasztott dr. Lőrincz György szenzációs egerszalóki pincészete, a St. Andrea korábban Egerben már társult egy kiváló étteremmel, az azóta sajnálatosan átformálódott Imolával.)

Mikor végre lehulltak a fekete nejlonok, egy szépen kivitelezett, modern étterem bontakozott ki, elsőre kicsit rémisztő módon ugyan fényreklámok futnak a belső pulton, de közelről megcsodálva ez valami nagyon sci-fibe illő belsőépítészeti megoldás lehet, szinte a fal maga kínálgatja a különböző borokat, szóval igazolható a furcsa konstelláció jelenléte. A felszolgálás értő, diszkrét és nyájas, egy-két ziccert ugyan kihagynak a fiúk a továbbértékesítést illetően, de ez legyen a teremfőnök problémája. Könnyű és kreatív ebédmenüt és feszes, szűkre szabott, de nagyon ötletes Á la carte-ot is kínál a hely, mindez a különböző hideg és meleg borkorcsolyákkal együtt végképp megnehezíti a választást. Végül a nagyétlap győzedelmeskedik, leginkább a már előre kinézett báránycsorba egytálétel miatt, de erről később. Addig van szerencsénk túlesni a házi pékáru és a gyűszűnyi kacsazsír gombócon; a mákos kifli (vagy mi ez?) elég nehezen harapható, kínos szituációk melegágya lehet egy első randi esetében, a zsír viszont finom, lágy és fűszeres.

Tovább…