Az élet sava-borsa

Mind a szakmai zsűri, mind a nagyközönség dobogóra juttatta a Goldenblog vetélkedőn a Fűszer és Léleket. A blog lelkével, Fűszeres Eszterrel beszélgettünk.

Fűszeres EszterAz egyetlen gasztroblog a tiéd, amely a Goldenblog vetélkedőn a közönségszavazáson és a zsűri szavazáson is Top10-ben szerepelt, az összes többi versengő vagy a közönségnek, vagy a szakmai zsűrinek nyerte csak el a tetszését. Talán te vagy a legautentikusabb forrás arra nézvést, hogy mi lehet a közös metszete a közönségsikernek, a népszerűségnek és a szakmai elismerésnek. Mit gondolsz erről?

Nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen “öreg” gasztroblogot még mindig neveznek az olvasók, és a zsűri is elismeri. Ezzel együtt, szerettem volna, ha nem szavaznak rám az olvasóim, kértem is őket erre többször a facebookon, sőt, igyekeztem friss blogokat ajánlani magam helyett. Szerintem egy ilyen régi, már ismert blognak egyszerűen nincs ott a helye, csak elveszi a lehetőséget az új, vagy kevés olvasóval rendelkező blogok elől, pedig nekik ez egy nagy lehetőség lehetne a bemutatkozásra. Nehéz a több ezer blog közül kitűnni! Vicces, hogy egyik kedvencemet, az Eszter befőz blogot ajánlgattam magam helyett, és sokan azt hitték azt is én írom, hiszen Eszter vagyok. Egyébként szerencsére idén a zsűri nagyon egyformán gondolkodott velem, én is imádom a Vegasztrománia blogot, jogosan nyerte meg a versenyt!

Az egyik legrégebbi hazai gasztroblog a Fűszer és Lélek, amely, meglátásom szerint nagyon sokat változott, alakult az évek során. Te belülről hogyan látod a blogod fejlődésének fázisait, hogyan épülnek egymásra az egyes szakaszok? Mi volt állandó, mi változott leginkább?

Már az induláskor azt terveztem, hogy nem csak egy receptes blog lesz a Fűszeres, hanem egy kicsit életmód blog is. Azóta is ilyen hullámvölgyekben írom a posztokat: néha csak recepteket teszek fel, máskor alig bírom rávenni magam hogy lefotózzam amit főzök. Sajnos semmi tudatosság nem volt a blogom fejlődésének irányításában, örültem annak ahogy alakult. Állandó talán a család szerepe a blogban, sokszor írok a tágabb famíliámról is, és a férjem is posztol néha, amit imádnak az olvasók, viccesen ír, és talán a másik oldalát mutatja meg az életünknek. Sőt, pár hete a nyolcéves fiam is megkérdezte, hogy egyszer írhatna-e a blogomba egy receptet.

Úgy látom, korábban a zsidó, ráadásul kóser gasztronómia volt a legmeghatározóbb jellemzője, ha úgy tetszik, megkülönböztető a jegye a blognak, most viszont mintha hangsúlyosabb lenne a regionalitás, szűkebb pátriád felkarolása, bemutatása. Jól érzékelem a hangsúlyeltolódást? Te hogy látod a „regionális blogolás” lehetőségeit?

Két év után úgy éreztem, hogy csak akkor tudok a zsidó gasztronómiáról írni, ha folyamatosan ismétlem magam. Nem azért, mert a receptek ugyanazok, hanem mert az olvasóim többsége nem zsidó, aki nem ismeri az ünnepeinket, amihez az ételek leginkább kötődnek. Ezért eleinte megírtam az ünnepről szóló részt, ehhez kapcsoltam receptet. Nagyon szerették, de nem írhattam le minden évben, hogy mit is ünneplünk hanukakor és miért eszünk már megint fánkot decemberben. Linkeltem az ünnep leírását, így viszont olyan csupasznak éreztem a receptet. Talán már eltelt annyi idő, hogy újra érdemes lenne elővenni a témát, de nem vagyok benne biztos. Tovább…

Sólet és kugli

Mindenkinek megvan a maga, jólbevált sóletreceptje. Nekem nincs.

Pontosabban még nincs meg a végleges, a kísérletezés nem zárult le, bár a képen látható sólet egész jól sikerült. Ahány ház, annyi sólet, sőt, még házon belül is lehet többféle. Az viszont valószínű, hogy akinek már sikerült összeállítania a saját szája íze szerinti tökéletest, már nem nagyon változtat rajta. Előtanulmányként számos megbízható szerző szakácskönyvét vettem górcső alá, majd a tanulságokat elegyítve elmentem a piacra és nekifogtam a munkának.

Kell venni aprószemű tarkababot, vagy aprószemű fehérbabot, vagy ezeket vegyesen. Egy 10-12 órára érdemes beáztatni. Szintúgy áztassuk be a gerslit, úgy is, mint árpagyöngy. Ezzel akkor fél nap el is ment. (A sólet többnapos projekt, elég ugye csak azt említeni, hogy elvileg péntek délután kell a kemencébe betenni, és másnap ebédre lehet fogyasztani. És ebbe még nincs benne az előkészület.) Tovább…

Hazai pálya – Hanna kóser étterem

Hanna kóser étteremJól láthatóan mindenki ismer mindenkit a Dob utca kellős közepén található Hanna kóser étteremben, csak mi téblábolunk kicsit tanácstalanul egy darabig, de aztán megszánnak bennünket és megkapjuk a szükséges eligazítást. (Na jó, egy pár arcot mi is ismerünk, tévéből, innen-onnan.)

Az enyhén tanteremre emlékeztető étteremben fizetni előre kell, szerencsére nem is túl sokat, a rövidke napi menüről való választás pedig aligha okoz hosszas fejtörést bárkinek is. A kedves felszolgáló néni térül-fordul, és már előttünk is gőzölög a tűzforró és sűrű frankfurti leves.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a kóserség kritériumait oda-vissza kívülről ismerem, de meggyőződésem, hogy a só használatát még a legszigorúbb szabályrendszerben sem tiltják. A levesből viszont ez sajnos kimaradt, még szerencse, hogy az asztalon lévő sótartóból pótolni tudjuk a hiányt. A hideg gyümölcsleves pont a megfelelő hőmérsékleten érkezik, sok benne a meggy, és még mazsola is van benne. Ez utóbbiért kár…

A főételeken nehéz fogást találni, már-már meglepően finom minden, talán csak a fasírt volt halványabb, szomorkásabb az elvárhatónál. De a sült marhaszegy hagymás törtkrumplival omlós, friss, ízletes, a rántott csirke pedig szinte a legjobb, amit ebből a kevéssé fantáziadús műfajból ki lehet hozni. A teljességhez hozzá tartozik, hogy kaptunk kóserül sótlan uborkasaláta-szerűséget is, a kenyérszeletek pedig fagyos hidegséggel fogadtak bennünket, feltehetően egyenes a fagyasztóból landoltak az asztalra, de tényleg ez legyen a legnagyobb probléma.

Az egyenárban még egy sütemény is benne van, amit kókuszos csokoládés piskótatekercsnek azonosítottunk be. A bennfentesek jórésze másik ajtón távozik, mint amin bejött, ezt sem tudjuk mire vélni, de újabb rövid téblábolás után mi az eredeti „bejárat” mellett döntünk, és csak reméljük, hogy semmilyen szabályt sem szegtünk meg. A mennyezet legalábbis nem szakadt le mögöttünk.