Gasztrozseni – Hutvágner Dia

A nagy Goldenblog interjúsorozat keretében a vetélkedő közönségdíjasával, Hutvágner Diával beszélgettünk.

Az első szó természetesen a gratulációé. A gasztroblogok között megnyerni a közönségszavazást nem kis teljesítmény! Ráadásul tavaly is már felfért a blogod a dobogó második fokára. A visszajelzések alapján mi miatt látogatják leginkább a blogodat az olvasók?

Nagyon köszönöm! A tavalyi évben is nagy boldogság volt számomra, hogy az első három blog közé kerültem. Ez megerősítés, hogy amit csinálok hasznos, fontos az olvasók számára. Jó érzés volt olvasni, amikor egy-egy olvasó megírta, hogy szavazott, és, hogy örül, hogy most végre ő adhat nekem valamit. Azt gondolom, a legfontosabb a hitelesség, és az őszinteség. Ezt csak így érdemes csinálni. Igyekszem minden hozzászólásra, és emailre válaszolni, amiért az olvasók hálásak, és mindig visszatérnek az oldalra, tudják, hogy számíthatnak rám. A másik dolog, hogy az én oldalamon csak olyan receptet találnak az olvasók, amiket én készítettem egytől-egyig. Nincs másolás, idegen tollakkal ékeskedés.

Gasztrozseni

Nagy hangsúlyt fektetsz az egészséges étkezésre. Ez a jövő?

Számomra az egészséges táplálkozás különösen fontos. Nálam ez a múlt, a jelen és a jövő. Azt gondolom, hogy az egészséges, tudatos táplálkozással sok civilizációs betegség megelőzhető. Mozgással kiegészítve pedig igazán egészséges életet lehet élni. Ez a legjobb befektetés, befektetés a jövőbe.

Magadat gasztrokritikusként definiálod az oldalon. Mit értesz pontosan ez alatt? És a „gasztrozseni” kifejezésnek is biztos van valami története!

Gasztrokritikus, számomra azt a személyt jelenti, akinek van fogalma arról, hogy milyen a jó étterem, mitől jó az étel, mitől kifogástalan a kiszolgálás, és mindezt meg tudja írni, őszintén, részrehajlás nélkül. Azt gondolom, hogy én ilyen vagyok. A gasztrozseni névnek aranyos története van. Tovább…