Vissy Pince Tokaji Furmint Peres-dűlő 2009 – kritika

Ismert helyszín egyelőre kevéssé ismert szereplője a Vissy Pince. Igazság szerint persze a tokaji borrégión belül maga Erdőbénye is az egyelőre kevésbé hájpolt települések közül való, jóllehet a helyzet egyre javul, köszönhetően például a Bor, Mámor, Bénye fesztiválnak, vagy akár gasztroblogger kollégánk, Fűszeres Eszter kitartó munkásságának.

Ezzel együtt a Vissy Pincével, bevallom, nem találkoztam és most áldom a jó sorsomat, hogy mégis poharamba sodródott ez a furmint. Már az első pillantásra karakteres bor: élénk, tiszta, közepesen intenzív arany szín utal a hordóhasználatra és a rohanó időre, komoly feltapadás árulkodik a magasabb alkoholról (13.5%).

Vissy Pince Tokaji Furmint Peres-dűlő 2009

Illata nem igazán „furmintos”, annál sokkal kedvesebb, édeskés, érett őszibarackra, virágzó gyümölcsfákra emlékeztet. Tovább…

Losonci Bálint: F, mint Furfang, 2012 – kritika

Losonci Bálint: F, mint Furfang, 2012Földrajzi jelzés nélküli, csavarzáras bor: húha! Ráadásul a Mátrából és száz százalékosan furmintból, mindez így együtt nem sok jóval kecsegtetne, ha nem éppen Losonci Bálintról lenne szó, akit ma már méltán nevezhetünk a mátrai borvidék megújítójának. Hozzá csatlakozott még néhány elszánt borász, akik időt és energiát nem kímélve dolgoznak azon, hogy ez a korábban – szerintem joggal – lesajnált borvidék önálló arculatra és beazonosítható erényekre tegyen szert.

Így kell tehát vizsgálni ezt a Furfang nevű tételt is, odafordulással, érdeklődéssel. Tiszta, halvány szalmasárga színnel, kicsit szénsavas pezsgéssel köszön be, szép feltapadást képezve a pohár falán. (Losoncinál nem ritkák a nagy testhez járuló magas alkoholfokok, ez a bor viszont moderáltnak számít a maga 13-as alkoholjával.) Az illat is tiszta, szikár, gyümölcsösség alig-alig érzékelhető, inkább gyógynövények, és ásványosság. Tovább…

Pelle Pince: Tokaji páros 2011 – kritika

Pelle Pince: Tokaji páros 2011A Pelle név már régen összeforrt a jó minőségű pálinkával, most azonban a borisszák is megtanulhatják a család nevét; egyre több említésre érdemes bor kerül ki mádi pincéjükből. A tokaji borvidék száraz furmintjai egyre több hódolót toboroz Hegyaljának, ebbe a sorba illeszkedik mád vulkanikus talaján beért furmint-hárslevelű házasítás is, amely fele-fele arányban került a palackba. (Innen a név, gondolom.)

Színre klasszikus szalmasárga, ragyogóan tiszta, némi zöldes reflex utal a bor zsenge korára. Illatában először a frivol hárslevelű riszálja magát, áramlanak a pohárból az őszibarackos, mandulás, mézes-virágos jegyek, szinte kedvünk lenne beleharapni ebbe a nyári illatfelhőbe. Később aztán beköszön a férfias, szikár furmint is, amely már mosolytalanabb, hordóhasználatra utaló, fás tónusokkal teszi le a névjegyét.

Az illat összességében szép harmónia: a hárslevelű kedvesen megszelídíti a komor furmintot. Ízben aztán némi szerepcsere jellemzi a házaspárt: élénk, a szakzsargonban „ropogósnak” nevezett savak, barackmag-kesernye: egyértelműen a furmint veteti észre magát jobban, míg a sós-ásványosság a jellegzetes tokaji-mádi talajra utal. Krémes, finomseprős jelleg teszi bársonyossá az egyébként igen lendületes, zabolátlan bort. A hordóhasználat egészen finoman, hátul, a kóstolás során is megjelenik.

Tengeri só kéreg alatt sült branzino, lepényhal izgalmas kísérője lenne, esetleg tésztában, Wellington módon készült lazac is elképzelhető mellé. Személyiségében egy prémiumkategóriás transzvesztita egy elit éjszakai klubban. A legjobb munkaerő.

Parmezán és szegfűgomba

Úgy rémlik, van egy szociológiában használatos mérőszám, ami a társadalom fejlettségét mutatja meg az étkezési szokásokon keresztül. Ha minden igaz, a sajt és a szalonna-féleségek fogyasztási arányát hasonlítja össze. Franciaországban például körülbelül olyan az aránya a sajtfogyasztásnak, mint nálunk a szalonnáénak és akkor azt hiszem ezen nincs is mit magyarázni tovább…

Vannak olyan ételek, amelyekhez megéri valamilyen drágább, különlegesebb sajtot felhasználni, és vannak olyanok, amikhez gyakorlatilag felesleges luxus eltérni a jól megszokott, nagy tömegben előállított és olcsón beszerezhető sajtoktól. Nekem most olyan szerencsém volt, hogy kaptam ajándékba egy szép darab parmezánt, olyan igazi reszelhetőset, ami nagy forgácsokban hull alá az ételre tálalás előtt. Gondoltam ezt felavatom, és egy különlegesebb spagetti méltó társra lelhet benne.

Érdekesség: azokat a malacokat, amelyekből a világhírű pármai sonka készül, egész életükben a parmezánsajt melléktermékeként keletkező íróval itatják. Két legyet ütnek egy csapásra.

Elmentem a piacra vargányáért, de nem kaptam. Az eladó rábeszélt viszont egy halom nagyon szép, friss, aprószemű szegfűgombára.

Vettem még egy húsos kolozsvári szalonnadarabkát is, amit aztán már itthon vékony csíkokra vágtam, és egy serpenyőben elkezdtem pirítani. Tettem hozzá egy kevés erős zöldpaprikát is, majd pár gerezd finomra vágott fokhagymát. Mikor elég jó alap lett belőle, hozzáöntöttem az egészben hagyott, megmosott szegfűgombát, és hagytam egybeforrni az egészet. Fűszerként csak sót és borsot használtam. Mikor már készen volt, felönttem egy jó adag főzőtejszínnel, az állaga és az íze már remek volt, a színét kevés kurkumával korrigáltam. Közben elkészült a spagetti is (amit ugye csak leszűrünk, és nem öblítünk).

Tálaláskor aztán jó vastagon reszeltem rá parmezán-forgácsokat és behűtött tokaji furmintot ittam hozzá (2005, Patrícius Borház, áldassék a neve). És a szalonna vs sajt meccset is döntetlenre hoztam ki.