Bánki gombás-babos csirke

Hol jön, hol nem jön, van egy öreg néne, aki a mesés szépségű Bánki-tó környékén járja az utcákat, húzza maga után kétkerekű kordéját és saját portájáról mindenféle friss kerti zöldséget, gyümölcsöt és egyéb autentikus kincseket árul. Mivel sosem tudjuk előre mit rejt a kiskocsi, a napi menüt sokszor jelentősen befolyásolja, hogy mit kínál aznap az idős parasztasszony.

Babpucolás

Kicsit olyan, mint a BBC népszerű szakácsvetélkedője, ahol váratlan alapanyagokból kell hirtelenjében ételt kreálni. Ezúttal fejteni való, zsenge babra csaptunk le. A korábban beszerzett alkotóelemekkel kiegészülve aztán remek fogás állt össze az évi egy-két alkalommal igénybe vette üdülőövezeti villanyrezsón. Az alkotás báját csak fokozza, hogy a víkendházakban mindig a már leselejtezett, de épp ezért patinás késekkel, ütött-kopott vágódeszkával, elaggott edényekkel dolgozhatunk. Tovább…

Káposztás bableves

És akkor a húsvéti sonka utolsó felhasználási területe idénre: káposztás bableves. A rutinosabbak automatikusan kalkulálnak a sonkalével, amiből főzelékek, levesek születnek, sokan egyenesen kisebb adagokban lefagyasztják, hogy mindig legyen füstölt ízű alaplé. Nálam is így készült a lencsefőzelék, utolsó felvonásként pedig a bableves.

Káposztás bableves húsvéti sonka alapon

Ehhez a babot (gömbölyű tarkababot vettem, de lehet másfélével is, ízlés szerint)beáztattam. A megmaradt sonkalevelet feltettem egy nagy lábasban a tűzre, hozzáadtam a babot, leveszöldségeket (ezeket újabban tisztítva, csomagban veszem a piacon, van olyan színvonalú, mintha magam pucolom), babérlevelet, fokhagymát, pirospaprikát. Tettem bele egy szál, nagyobb darabokra hagyott kolbászt is. És kicsit felvagdosott savanyú káposztát.

Kicsit ciki, de ezzel lényegében kész van a mű. Tovább…

Jókai bableves

Egy nagy klasszikus, amelyet nyáron, nagy melegben és télen, nagy hidegben is előszeretettel fogyasztanak. (Jöhet utána palacsint.)

Számos olyan ételt ismerünk, amely valamelyik celebritás büszke nevét viseli. Egy részük valószerű anekdotával jegyezte el magát a vele jelzett étellel, más részük pedig csak a jobb hangzás (marketing) végett forrt össze az adott étel nevével mindörökre. A Jókai bableves az én ismereteim szerint az utóbbi kategóriába tartozik, a fellelhető adatok szerint a szerző balatonfüredi tartózkodása alatt szeretett bele ebbe a fogásba, ami sztorinak elég vékony. Ugyanolyan lendülettel hívhatjuk Csülkös bablevesnek ezt a fogást, mint amilyennel Jókai-nak nevezzük. Ízlés szerint.

Jókai bableves - vagy Füredről vagy nem

A tarkababot “előző este” beáztatjuk. Ez amúgy az egyik kedvenc konyhai eljárás kifejezésem, imádom, hogy mindig tudják a receptírók, hogy én mikor óhajtom elkészíteni a fogást. Magyarán a bableves és a lencsefőzelék kötelezően ebédre készül, ezért előző este kell áztatni. Ha valaki el mer szakadni az előírásoktól, és undorítóan individualista módon vacsorára, reggelire, ozsonnára főzné a babot, az számoljon vissza 8-10 órát a kezdéshez képest, és akkor áztassa be… Tovább…

Chili con carne, avagy a slow cooker dícsérete

Azt kell mondanom, kapóra jött a legutóbbi felhívás, hogy írjunk egytálételekről. Egyrészt az egytálétel a világ legpraktikusabb fogástípusa, nincs olyan konyha a világon, ahol ne lenne megtalálható. A legtöbb helyen külön edény (“egytál”) is szolgál hozzá, hogy minél többféle dolgot egyidejűleg lehessen elkészíteni.

Másfelől a téma apropóján végre elhenceghetek legújabb szerzeményemmel, az úgynevezett slow cookerrel.

A slow cookerről hosszan tudnék mesélni, főleg akkor, ha már többet kísérleteztem volna vele. Előljáróban most tehát csak röviden, majd a hónapok során majd még lesz több tapasztalat. Szóval erről a szerkezetről meglepő módon egy Csányi Vilmos (etológus) interjúban olvastam, mentségére és mentségemre szolgáljon, hogy a Gusto-ban adta ezt a beszámolót. Azt mondta, hogy a slow cookert (más néven Crockpot) az ausztrál háztartások használják előszeretettel, nagy előnye, hogy csak bele kell tenni a hozzávalókat, beállítani jó sok órára az (elektromos) szerkezetet és mire az ember hazaér a munkából, forrón várja az elkészült egytálétel.

Mivel a mai gasztronómia trend pont a lassan, akár napokon át alacsony hőfokon készülő, vajpuhára és rezgősre sülő húsoknak kedvez, gondoltam beújítok egy ilyet, a sousvide meg a hold o mat technológiák egyelőre úgysem használhatóak házi körülmények között, vagy csak nagyon nehézkesen. Utánajártam, de nem nagyon lehet ilyet kapni. Szerencsére a Saturnban találtam egy darab példányt, arra is rá volt írva, hogy kifutó készlet, magyarán ez a magyar piacon nem jött be. Mindegy, gyorsan megvettem (15E), annak ellenére, hogy persze nincsen hová tenni, jelenleg a hálószoba közepén van a “helye”. (Bazi nagy egyébként. A hálószoba meg kicsi.)

Áttanulmányoztam a leírást, annyi árulás persze van benne, hogy a hozzávalókat, az alapokat külön serpenyőben el kell indítani, utána pakol át az ember a slow cookerbe és indítja el a visszaszámlálót. Így tehát mindent nem lehet megspórolni, de őrizni tényleg nem kell. Amíg nem tapasztalom ki a működését, nem ismerjük még ki egymást, addig követem a kis füzetecskében kapott recepteket. Az első kísérlet a chili con carne volt. (Ja, még egy adalék: leírják a használati utasításban, hogy azért van üvegfedele, hogy azon keresztül nézegesse az ember és ne vegye le furtonfurt. “Ahányszor leemeled a fedőt, annyiszor tíz percet adj hozzá a teljes sütési időhöz.”) Amúgy nem véletlen gondolom, hogy noha az eljárás azonos, a slow cooker elnevezés a kuktának az ellentéte, mert a schnell kocher mindent gyorsabban készít el, ez meg lassan, de alaposan, alacsony hőfokon.

Nos tehát, a chili con carne is serpenyőben indul. Olívaolajon legalább két fej, apróra vágott hagymát pirítok, ehhez zúzott fokhagymát adok, és két-három cső felkockázott erős zöldpaprikát is, majd következik a darált marhahús, egy kiló is lehet akár. Sózom, borsozom, és jön rá a chili. Megpirítom, amíg el nem veszti a nyers színét, majd átteszem a slow cookerbe, ami nekem van.

Egy másik tálban (ennek már nem kell alágyújtani), elkészítem a szaftot. Ehhez összekeverek két konzervnyi hámozott paradicsomot és egy kiskonzerv paradicsomsűrítményt. Pár kanál barnacukrot is hozzáadok, majd hozzákeverek pár evőkanál lisztet és valamennyi vizet. (Ez azért kell, mert a slow cookerben el kell lepnie a szósznak a szilárd anyagokat.) Ráöntöm tehát a szószt a húsra és elindítom a csudaszerkezetet. Első körben öt órára állítottam.

Amikor már csak egy óra volt vissza, hozzáadtam két konzervnyi red kidney babot. (Érdekes, mert nagyon sok receptet végignéztem, és mindneki, minden nyelvterületen konzervbabot használ hozzá, úgy látszik így autentikus. Kevéssé autentikus, a recept nem is tartalmazza de én tettem hozzá egy konzervnyi morzsolt kukoricát is, a Bonduelle cég még nagyobb dicsőségére.

Érdekes megfigyelni, hogy egy ilyen kompakt szerkezetnél, amibe csak bele kell dobni a hozzávalókat, mennyi üres konzervesdoboz képződik járulékosan. Pedig az ember amúgy, ahol lehet, hanyagolja a késztermékek használatát, aztán ha így egyszerűsíti az életét, máris megtelik konzervekkel a szemetes… Valaki írjon ebből szakdolgozatot.

Na, letelik az a hátralévő egy óra is, a slow cooker intelligensen leáll. Ha éppen nem vagyunk a közelben, átvált melegen tartó üzemmódra. Brilliáns.

A chli con carne tehát hivatalosan kukorica nélkül készül, én viszont még a Leroy-ban edzőttem annak idején, ahol még tejfölt és reszelt sajtot is tettek a tetejére, úgyhogy én is követtem a jó példát. Friss fehérkenyérrel tálalom. Éljen a Slow cooker.

Sólet és kugli

Mindenkinek megvan a maga, jólbevált sóletreceptje. Nekem nincs.

Pontosabban még nincs meg a végleges, a kísérletezés nem zárult le, bár a képen látható sólet egész jól sikerült. Ahány ház, annyi sólet, sőt, még házon belül is lehet többféle. Az viszont valószínű, hogy akinek már sikerült összeállítania a saját szája íze szerinti tökéletest, már nem nagyon változtat rajta. Előtanulmányként számos megbízható szerző szakácskönyvét vettem górcső alá, majd a tanulságokat elegyítve elmentem a piacra és nekifogtam a munkának.

Kell venni aprószemű tarkababot, vagy aprószemű fehérbabot, vagy ezeket vegyesen. Egy 10-12 órára érdemes beáztatni. Szintúgy áztassuk be a gerslit, úgy is, mint árpagyöngy. Ezzel akkor fél nap el is ment. (A sólet többnapos projekt, elég ugye csak azt említeni, hogy elvileg péntek délután kell a kemencébe betenni, és másnap ebédre lehet fogyasztani. És ebbe még nincs benne az előkészület.) Tovább…