Paradicsomos rizottó kecskesajttal

Kicsit szégyellem is, hogy ilyen egyszerű körettel rukkolok elő, mert tulajdonképpen minden eleme külön-külön szerepelt már itt így vagy úgy a blogon. De ebben az összeállításban még nem, úgyhogy itt az ipi-apacs.

A felfedezés óta hagyománnyá vált sült paradicsomos mártást készítettem el hozzá. Csak az ismétlés kedvéért: félbevágott paradicsomok tepsiben, provance-i fűszerek, só, bors, fokhagyma és hagyma, olívaolajjal sütve, majd az egész egyben leturmixolva. Ezt most még főzőtejszínnel is dúsítottam, és mivel a rizottó nagyon lé-igényes, vizet is tettem hozzá és így forraltam újra fel.

Rizottó – a szó szoros értelmében – több ízben is készült már a blogon, itt is csak egy gyors ismétlésre hagyatkozom.  Kerekszemű, rizottó rizs kell hozzá, itt szoktak a legtöbben, már az eleje előtt elvérezni. Aztán elég nagy és széles serpenyőben / lábasban kell készíteni, ahol a későbbiek során is elfér, amikor már elkezdte felvenni a sok folyadékot. A kerekszemű – rizottó – rizst olívaolajon pirítani kezdjük, megvárjuk, míg valóban tüzesen forró lesz, a szemek opálossá válnak és kicsit “rezegni” is kezdenek. Ekkor elkezdjük kanalanként hozzáadni az előkészített, forrásban lévő mártást/szószt, és egyszerre mindig csak annyit keverünk hozzá, amennyit felvesz. Amikor már a rizs majdnem kész, olyankor is csak harapható, ellenálló állagúnak kell lennie (aka “fogkemény”), és kicsit ragacsos-lucskosnak a szósztól. Ez volt most a fenti paradicsomos mártás.

A rizottó halmokra aztán egy-egy nagyobb karika kecskesajtot tettem, Isten nagyobb dicsőségére – amiből azért a szakács is részesült valamelyest.

Tárkonyos bárányleves rókagombával

Abban a pillanatban dőlt el, hogy tárkonyos bárányleves lesz az előétel, amikor a hentes önzetlenül felajánlotta, hogy kicsontozza nekem a báránycsontot és kijelentő módban mondta, hogy a csontból meg majd főzök valami tárkonyos levest… Ahogy Barney mondja az Így jártam anyátokkal-ban: Challenge accepted. Ezzel a piaci bevásárlás is váratlan fordulatot vett, de néha áldozatot kell hozni. Egy áldozati bárányért. (Például sosem értem, hogy lehet 450 forintot kérni egy csokor friss zöldfűszerért, de mivel egy helyen lehet csak kapni mindenféle friss fűszernövényt, nincs nagy verseny az árazásban. Dohogás vége. A rókakomba már önkéntes vállalás volt, egyúttal ellenállhatatlan is.)

Legyen akkor tárkonyos bárányleves. Mert ugye vannak a csontok, meg egy kis egyéb húsos rész is, ami belefőzhető. Ezeket hideg vízben feltettem főni, majd a forráskor képződő vastag habot alaposan lehalászgattam és kisebb lángra állítottam a gázt. Só, bors és a leveszöldségek következtek, amivel jó hosszan kell együtt főzni a csontokat. Hogy a végeredmény ne legyen nagyon sápadtka, ezen a ponton már tettem bele kurkumát is. Közben kerül bele az apróra metélt friss tárkony (ár 450 HUF!) (és csak a fele kell!) (másra meg mire használjam?).

A vége előtt 10-15 perccel tettem bele feldarabolt zöldbabot és a csíkokra tépkedett rókagombát, ezek már hamar megpuhulnak. Közben ez a megfelelő alkalom a csontok, húsos részek kihalászására és a vállalható húsos részek lecsipkedésére, visszadobálására. Végül lisztes tejfölös habarást készítettem, ezzel besűrítettem és kevés borecetet is adtam hozzá a végén.

Tálaláskor tejföl és friss tárkony is (…) is asztalra kerülhet.

 

Krumplileves virslivel, kolbásszal

A krumplileves esszenciáját nem lehet tömörebben megfogalmazni, mint ahogy Ő megfogalmazta, jelesül a krumplileves legyen az, ami: krumplileves. Ezzel tulajdonképpen végeztünk is, mégis valami azt súgja, lehet ezt ennél cizelláltabban is összefoglalni, különösen úgy, ha nem teljesen szokványos eljárással készült ezúttal a nagy klasszikus.

Tulajdonképpen egy paprikás krumplihoz eléggé hasonló ételről van szó a „magyaros burgonyaleves” esetében, persze szignifikáns eltérésekkel, leginkább a fűszerezésben és a lé mennyiségében. Vegyük sorban.

Lepirítottam egy szalonnás hagymás alapot, erre tettem rá egy kevés (!) pirospaprikát. Ekkor került rá a hámozott, kockákra vágott krumpli, majd mikor már ezek is átmelegedtek, megszórtam liszttel – ezzel a későbbi rántáskészítős procedúrát is megelőztem. A lisztet elkeverve aztán már fel is öntjük gyorsan vízzel és jöhet a fűszerezés. Só, bors, babérlevél és csombor – utóbbi a Lehel piacos bácsitól, elhasználhatatlan mennyiségben áll rendelkezésre.

Tettem bele leveszöldségeket is, egy-egy sárga és fehérrépát, karalábét. Majd következik még a sűrűje: kolbászkarikák, végül virslikarikák. Amikor a krumplik már puhák, de még nem mállanak szét a villától, készen vagyunk. Ízlés szerint kevés ecet is mehet a tetejére a vége-pillanat előtt.

Opcionálisan tejföllel, erős paprikával, kenyérrel tálaljuk.

Sült paradicsomleves és az elkótyavetyélt életem

Személyes sorok következnek: ahogy öregszem, márpedig ez az állapot egyelőre folyamatosan tart, egyre több megvilágosodásról érzem úgy, hogy az eddigi életemet hogyan is tudtam elképzelni enélkül. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Például autóval felfedezek egy egyszerűbb és gyorsabb útvonalat a már régesrég bejáratott helyett, és ütöm a fejem a falba, hogy eddig miért nem így csináltam; elvesztegetett évek, elvesztegetett percek… Ilyen reveláció élményem van a most következő sült paradicsomleves recepttel is, amelyet egy kedves gasztrós kolléganő súgott a fülembe egy éttermi bemutatón. (Most attól tekintsünk el, hogy a bonyolultabb krémlevesek helyesírása hogyan képződik, nyilván nem a leves van megsütve, hanem a paradicsom, de ettől még a sültparadicsom nem egy szó, szóval zavaros ez is.)

A megvilágosodás után a recept maga már egyszerű, mint egy saller, vagy koki. Érett, nagy, húsos paradicsomokat rusztikusan nagy darabokra vágunk. Teszünk hozzá szintén össze-vissza darabolt hagymát (ezúttal édesebb főzőhagymát mondjuk), sok gerezd fokhagymát, és valami friss zöldfűszert, ami adódik. Leginkább bazsalikom, de most például korianderrel játszottunk. Mindezt egy tepsibe tesszük, sóval, borssal megszórjuk, olívaolajjal meglocsoljuk és mehet a sütőbe.

Mikor megsült a paradicsom (szottyos lesz), az egész kulimászt egy lábasba/chopperbe rakjuk, és fehér kenyér belével, plusz még egy kis friss zöldfűszerrel krémesítjük. Melegen is jó, de mi hidegen ettük, és úgy meg még jobb. Nem tudom, hogy voltam meg eddig enélkül.

 

Azt gondolom, megkerülhetetlen a téma kapcsán Hofi Gézát idézni, aki annak idején, a Maresi reklámra reagált hasonlóan, ahogyan én az új autós útvonalra, vagy a korábban nem ismert receptekre. A reklám szlogenje úgy szólt, hogy “Mert élvezni csak Maresivel lehet”. Mire Hofi: Csak most szólsz?! Hát elkótyavetyéltem az életemet!

 

Cukkinis zöldbab, vagy vice versa

Mindazok, akik figyelemmel követik hosszú évek óta a blog csapásirányát, észrevehették a vegetáriánus fogások szembeötlő, gyakorlatilag teljeskörű hiányát. Most ezen a szomorú arányon picit szépítünk, mert sikerült egy olyan ételt kreálni, ami nem húsmentes utánérzésként, hanem saját jogú zöldség-fogásként is megállja a helyét.

Először is olyan jószágok kerültek a konyhapultra, amik bárkinek elindítanák a fantáziáját: friss zöldbab és egy méretes “cukkinitök”. Innentől már az egész gyerekjáték, igaz? Hagymát apróra vágtam, olívaolajon megfuttattam, erre tettem rá a feldarabolt zöldbabot. Kevés vízzel, fedő alatt pároltam. Só, bors. Apróra vágott fokhagyma. Mikor a zöldbab így némi előnyre tett szert a többi zöldséggel szemben, utánaküldtem a nagy szeletekre darabolt “cukkinitököt” (tényleg ilyen néven kereskedett vele a lehel téri őstermelő) és a szintén nagy cikkszeletekre vágott paradicsomot. Zöldfűszernek zsályát és kakukkfüvet választottam, illetve ez így nem pontos, mert nem találtam itthon lestyánt, így tehát a zsálya vendégművészként lépett fel.

 

Fontos tanulság: a húsmentes fogásoknál különösen fontos fűszereket használni, ezzel még megmentjük, ami menthető. Zárójel bezárva.

Rövid ideig ismét fedő alatt pároljuk, de amikor a “cukkinitök” és a paradicsom már összeesik, levehetjük a fedőt, hogy a fölösleges folyadékmennyiség elpárologhasson.

Kunsztként kecskesajttal megszórva és rozskenyérrel kísérve tálaltam. (Aki annyira vega, hogy tejterméket sem fogyaszt, az itt most elbukta. Sorry.)

 

Csülöktatár

Ez most nagyon durván más tollával ékeskedés, mert a recept a Bodrogi család titkos receptje, ami annyira azért nem titkos, hogy ne legyen kint a neten… De hátha Süsüt, a nemzet színészét kevesebben ismerik, mint a jó öreg Dibbukot, így itt is megtalálható lesz ezen túl a csülöktatár receptje. Legfőbb oka, hogy nagyon bevált.

Mondjuk kevés kockázat van vele… Füstölt hátsó csülökkel indul a produkció, ezt teljesen szét kell főzni, amíg lényegében leesik a csontról. A főzőlébe érdemes tenni egész borsot, fokhagyma gerezdeket is, mert aztán le lehet fagyasztani, elhasználgatni.

Ha a csülök már rezgősen puha, rusztikus darabokra szeljük és ledaráljuk (lechoppereljük). Igen, a bőrt is. Igen, a zsírt is. Az egészet egybe a csont kivételével. A masszát elég sok vajjal pástétomosítjuk (apránként beledolgozva, hogy ne essünk túlzásba), megy bele zúzott fokhagyma, apróra vágott lilahagyma, bors, pirospaprika és mustár. Zöldfűszer ízlés szerint, Bodrogi művész úr ketchupot és majoránnát tesz bele, mi viszont ketchupot biztos nem, majoránnát hirtelen felindulás függvényében.

Picit pihenhet a hűtőben a krém, de ne sokat. Pirítóssal, lilahagymával indokolt a fogyasztása.

Tepertőkrém

Szürreális helyzet – két szempontból. Mit csináljunk, ha kimarad egy csomó tepertő? Eleve nem veszünk tepertőt, másfelől, ha mégis veszünk, nem marad. (Vö: újra az első szabály lép életbe.)

Tepertőkrém

Lehetne csinálni tepertős pogácsát, de ahhoz megint kell mindenféle, meg idő, meg az se fog elfogyni. Szóval valami drasztikusabb megoldás következik: tepertőkrém. Valószínűleg nem minden töpörtyűből lehet megcsinálni, de az olyan, kicsit puhább, nagyobb darab mangalica tepertőből, ami nálam maradt, meg lehet. Ez sajnos csak akkor dől el, ha betesszük a chopperbe: ha viszi, akkor jó, ha füstöl, akkor nem jó. (Darálni is lehet, de akkor az megint sok munka + takarítás, és újra az első szabály lép életbe…)

Szóval a mangalicát viszi a chopper, kész a tepertő-pép, amit érdemes kicsit darabosra hagyni. Tovább…

Baconös karfiolsaláta

Egy karfiol lesz!Nem a legegyszerűbb saláta, sok tepsi, serpenyő, idő és az átlagosnál hosszabb beszerzési körút tarozik hozzá, tehát semmiképp sem az „összedobok egy zöldsalátát” műfajba tartozik.

Más tollával ékeskedem, Cseh Tamással szólva „volt már ilyen és lesz ilyen még”. De hát nem mindenki olvassa pont ezt a receptet például a Paprika magazinban, én meg itt vagyok referenciának. Kicsit ugyan átalakítottam az eredetit, de bevált.

A reveláció-szerű felfedezés, hogy nyers karfiolt simán be lehet rakni sütőbe, nem kell „csőben sütni”, szószba tenni, előfőzni, hanem szépen magában elkészül, megpuhul és megpirul. A tepsiben keverjünk hozzá azért bacon darabokat, és keverjük el kevés olívaolajjal és sherry ecettel (borecettel, balzsamecettel, mindegy). Így megy be a forró sütőbe, és kb 25-30 percet sül. Tovább…

Variációk céklasalátára

Ha az ember rengeteg biocéklát kap, akkor nincs mese, céklát kell készíteni, lehetőleg minél változatosabban. Egy idő után már nem elég pusztán arra gondolni, hogy a cékla milyen egészséges, de szerencsés, ha egyúttal viszonylag finom változatokban kerül tányérra, mert úgy könnyebben fogy el a közel kiapadhatatlan mennyiség.

Amúgy a cékla elég hálás zöldség abból a szempontból, hogy tényleg sokoldalú, jól variálható, sokféle módon elkészíthető. Döbbenetes színeket tud produkálni az elkészítés módjától függően, ráadásul lehet főzni, sütni, nyersen enni, festeni vele, szóval univerzális. Bár hogy ellenállhatatlan ízvilága lenne, az pont túlzás lenne állítani.

cékla, halomban

Kép: Roubicek/Flickr

Itt most két egyszerű saláta, vagy könnyű köret verzió következik, és ezzel tulajdonképpen le is zárul a cékla-saga, majd jövőre újabb receptek jönnek, ha lesz megint adomány belőle. Tovább…

Kelbimbó lengyelesen

Nem tudom miért lengyeles, talán mert ők is épp oly szegények, mint a magyarok, de a magyaros már foglalt a lecsós és/vagy paprikás ételekre. Lényeg, amikor kenyérmorzsával pirítunk és azt adunk párolt zöldséghez, az már lengyeles.

Néha napján egészen váratlanul jól tud esni, sűrűbben meg úgysem találkozunk vele.

Kelbimbót vajon, fedő alatt megpároltam, az sem baj, ha kicsit egy-egy levél odakap, megpirul. Ha nagyon égne, azért kis (!) vizet mindig lehet alá önteni.

Mikor észrevettem, hogy az összes kenyérmorzsába befészkelt a moly, olyat tettem, amit a gasztrobloggerek is csak idézni szoktak másoktól: kenyeret pirítottam, és chopperben készítettem friss kenyérmorzsát. A kelbimbókat kihalászva, a visszamaradt zsiradékot még kipótoltam további vajjal, és ezen megpirítottam, alaposan lepirítottam a kenyérmorzsát.

Ezzel szórjuk meg a még gőzölgő kelbimbókat, és hideg tejföllel meglocsolva még a hőmérsékletek és
állagok változásában is gyönyörködhetünk, az ízek mellett természetesen. Polak-wenger, hej!

 

(a kép forrása: http://briarpatchmagazine.com/)

Régebbiek