Hókifli

Nem ismerik a hókiflit

Megvolt az első komolyabb ránk ijesztés, Tél tábornok már igen korán letette a névjegyét, nehogy azt higgyük, idén is megúszhatjuk jég és hó nélkül. Mi pedig nem ijedünk meg, hanem gyorsan inkább behódolunk, és biztos, ami biztos, hókiflit készítünk a havas napokra. (Illetve nem is mi, hanem egyik kedves társszerzőnk, akinek köszönet jár.)

A hókifli szerencsére tényleg egyszeri hirtelen felindulásból elkészíthető sütemény, nem csak azért, mert elég hamar elkészül, hanem azért is mert jó esetben minden hozzávaló megtalálható otthon, és tényleg ki sem kell mozdulni. Tovább…

Isler – otthon

Az isler klasszikusan olyan csemege, amivel normál körülmények közt csak iskolai / kórházi büfében és kifosztott kínálatú kis cukrászdákban fut össze komolyabban az ember és eszébe sem jut, hogy tulajdonképpen otthon is elkészíthető. Még hozzá jobban is akár.

Mert mi az isler az öröklétben? Az isler két korong linzertészta lekvárral összetapasztva. csokival bevonva, oszt’ jónapot. Na, akkor ez volna a feladat. (Ha nem mondtam volna: társzerzés keretében készült az itt bemutatandó verzió.)

Isler uzsonnára Tovább…

Palacsinta

Nem egy bonyolult étel, és egyszer ugyan egy egzotikusabb változata már szerepelt itt a blogon, megérdemli, hogy a sima, mezítlábas baracklekváros palacsinta is lehetőséget kapjon a bemutatkozásra.

A palacsinta egyszerre elrontható, és elronthatatlan. Ha elrontjuk, akkor lehet belőle császármorzsa, rakott palacsinta, csúsztatott palacsinta, ha meg nem rontjuk el, akkor sima lekváros, mákos, diós, túrós, kakaós és a többi féle palacsinta.

Vitéz László palacsintasütőjeKét dolgon múlik a siker, egyfelelől a tésztán, másfelől a serpenyőn.
A tésztához (kb) 20 deka lisztet keverünk el 2-3 egész tojással, valamint (kb) 3 dl tejjel, egy csipet sóval, alaposan, csomómentesre. (A kívánt eredmény szerint ezeknek a mennyiségeknek természetesen a hatványait, tört részét, többszörösét számoljuk. Ez az adag, serpenyő mérettől és palacsinta vastagságtól függően 6-12) darabra elég.) Miután elkevertük a palacsintatésztát, löttyintsünk hozzá egy kevés szódát (buborékos ásványvizet), meg egy kevéske olajat.

Egy-két percig hagyhatjuk pihenni, amíg a serepnyőnk felforrósodik. Az első alá lehet pár csepp olajat tenni, de egy minőségi teflon palacsinta-sütő serpenyőhöz ez nem is szükséges. Egy merőkanállal a serpenyő közepére öntjük a tésztát, óvatosan szétterítjük a serpenyő egészén, majd egy-két perc után megmozgatjuk, megfordítjuk, és újabb fél perc alatt készre sütjük. A megfordítás dobás útján is történhet, de akkor a 6-12 darab lehet hogy végül csak 2-4 darabra redukálódik.

Meggyes túrótorta

Úgy kezdődik, hogy aszalt meggyet beáztatunk jóféle meggypálinkába, úgyhogy már csak ezért a momentumért is megéri nekiállni ennek a remek, társszerzés keretében készült szilveszteri túrótortának.

Először az alapzatot készítjük el. Ehhez

  • 20 dkg lisztet
  • 6 dkg cukrot (és egy tasak vaníliáscukrot)
  • 12 dkg vajat
  • 1 tojássárgáját
  • kis kanál sütőport
  • csipet sót

linzerszerű tésztává gyúrunk, lehetőség szerint ne túl hosszan, mert nem reagál jól a túl sok gyúrásra. Ezt a tésztát egy tortaformába tesszük (a fenti verzióhoz avatásra került egy szilikonos tortaforma és bevált), majd sütőben világosbarnára sütjük. Nem kell hozzá sok idő, elég hamar megvan. A tésztát erkélyen, hütőben hagyjuk lehülni.

Közben nekiállhatunk a túrótölteléknek. Tovább…

Vodkazselé gyümölcskompóttal

Annak idején már megemlékeztünk róla, hogy megjelent a tubusos vodka a partiarcok körében. Az ilyen diliket lehet és érdemes távolságtartással kezelni, hiszen ki akarna tubusból vodkát szopogatni, ha egyszer házilag is készíthet vodkazselét?

Ez mind vodka, de nem zselé

Orosz estet tartottunk, csupa orosz fogással és persze halk, de hangulatos Viszockij aláfestéssel. Nehéz volt eldönteni, hogy mi legyen a desszert vonalon, ami orosz is, meg jópofa is, így készült el a vodkazselé, amit orosz gyümülcskompóttal körítettünk.

A vodkazselé egyébként bedurvulós bulik egyik alapkelléke szokott volt lenni (még a szintetikus korszak előtt, feltételezem), de úgy gondoltam, hogy az izgalom kedvéért lépjünk túl a vodka nettó zselésítésén, mert nem a berúgás az elsődleges cél, az ez esetben csak járulékos haszon.

Elsőként persze az oroszos kompótot kell elkészíteni. Tovább…

Szőlős sajttorta törkölypálinkával

És akkor most következzék az a pályamű, amit értékelt a zsűri a Heimann receptpályázaton. Lehet, hogy ma már kicsit másképp csinálnám, de a lényeg, hogy a sajttorta a világ egyik legfinomabb dolga, pedig nem is vagyok nagy desszertes.

Cervus Cheesecake

A Heimann Pincészet nem csak borairól, de az utóbbi időben 2003-as Cervus Törkölypálinkájáról is nevezetes lett. A Cervaes törkölyéből Fülep János és fiai által lefőzött pálinka magában hordozza a pincészet zászlóshajójának tartott bor íz és illatvilágát, gyümölcsösen üde, lágy, mégis férfiasan karakán törkölypálinka. A hozzá megálmodott étel egy olyan szőlős desszert, amely fúziós irányvonal mentén a hungarikumnak számító pálinkát összehozza a tőlünk nyugatabbra rendkívül népszerű, krémesen könnyű sajttortával, vagyis a „cheesecake-kel”.

Hozzávalók egy 8 személyes tortához:

A tésztához:

  • 25 dkg darált háztartási keksz
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • Zsemlemorzsa, vaj

A krémhez:

  • 50 dkg mascarpone (vagy más natúr krémsajt)
  • 1 dl tejföl
  • 20 dkg porcukor
  • Fél citrom lereszelt héja, és leve
  • 0.5 dl Heimann Cervus törkölypálinka
  • 1 rúd vanília
  • 3 db tojás
  • 1 fürt kékszőlő
  • 3 dkg mazsola
  • Cukor

Elkészítés:

1.) Először a tésztát készítem el. A darált háztartási kekszet alaposan összedolgozom az olvasztott vajjal. Kivajazok egy 25 cm átmérőjű tortaformát, megszórom morzsával, és sütőpapírt teszek rá. Erre alaposan, keményen rányomkodom a tésztát, majd berakom a hűtőbe, hogy megszilárduljon. 10 perc hűtés után előmelegített forró (200 fok) sütőben 10-15 percig sütöm.

2.) A mazsolát beáztatom a törkölypálinkába.

3.) Egy nagy keverőtálban összeállítom a krémet. Ehhez a mascarponét elkeverem a porcukorral, a tejföllel. Belereszelem a citromhéjat, majd hozzákeverem a citrom levét is. Egy rúd vaníliát kettévágok, kikaparom belőle az apró fekete magokat, ezt is a masszához adom. Egyenként hozzáadom a tojások sárgáját, mindegyiket külön-külön hozzákeverem a masszához. A tojásfehérjéket kemény habbá verem. A mazsolát kiveszem a pálinkából, és kinyomkodás nélkül a masszához keverem. Végül óvatosan beleforgatom a tojáshabot is.

4.) A masszát beleteszem a tortaforma közepébe, óvatosan elkenem a már keményre sült tésztán. Így teszem be a középmeleg (150 fok) sütőbe, ahol 50-70 perc alatt készre sütöm.

5.) Egy serpenyőben cukrot karamellizálok, erre rádobom a félbevágott szőlőszemeket. Alaposan átforgatom, majd meglocsolom a visszamaradt pálinkával, és ezzel is párolom 1-2 percet.

6.) A pálinkás szőlőt egyenletesen elrendezem a torta tetején és az egészet egy napig a hűtőben pihentetem. Másnap lehet tálalni.

Cervus cheesecake

Flódni, a kímélő desszert

Aki két cukornál többel issza a kávét, az inkább egyen csak cukrot, és feküdjön le korán.

Rögtön ez a mondás jutott eszembe, amikor a magyar nyelvű gasztroblogok ősanyája meghirdette a legújabb tematikus gasztroblog játékot. Ennek keretében kalóriaszegény gourmet desszertet kellene közzé tennünk, természetesen óvatosan lavírozva az élvezeteket az önkínzástól elválasztó vékony határmezsgyén. Én szeretem a direkt dolgokat (ld még “az ember, akinek abszolúte semmi érzéke a szimbolizmushoz”), úgyhogy kímélő desszertnek fogyasszunk sok almát, desszertnek meg sok édességet.

Flódni, a kímélő desszertA flódniról lehetne ám sokat mesélni. Itt van például egy gyönyörű írás, ami annyira hosszú, hogy még én se olvastam teljesen végig, de valaki már belinkelte korábban, és megtetszett. Csak az nyissa meg, akinek sok ideje van. A flódni valódi jiddis sütemény, ezt nem vitatja el tőle – talán – senki. Nekem csak egy történetem van vele, amikor a kiváló flódnit készítő Corinthia Royal szállót megnyitották a budapesti Nagykörúton, volt alkalmam beszélgetni pár szót a német származású F&B (ételital) menedzserrel. Ő mondta, hogy a maga részéről speciel nem ismerte a flódnit, de a jóakarói jelezték neki, hogy a hetedik kerület szívében kötelező jó flódnit készíteni… Azt is csinálnak.

Még egy megjegyzés: a két fő ellenérv a flódni készítése ellen, hogy nagyon bonyolult megcsinálni, és rendkívül munka- és időigényes. Ezt a flódni ellenségei terjeszthetik. Pedig milyen igaz… A legnagyobb gondot nekünk az okozta, hogy hány darab tésztaréteg kell, ha háromféle tölteléket akarunk beletenni, de akinek erőssége a matek, itt biztosan nem fog elakadni.

Ezzel annyit megelőlegeztünk, hogy a flódni egy olyan sütemény, ami több rétegből áll, a rétegeket egy tésztalap választja el egymástól. Más receptekhez hasonlóan itt is érdemes előre elgondolni a munkafolyamatokat, különben zavarba jöhetünk. Sütni azért nem szeretek, mert precíznek kell lenni, számítanak a mennyiségek és időtartamok, amihez nem vagyok hozzászokva, de legyen, most akkor itt mennyiségek és más numerikus adatok is szerepelni fognak. A vicc kedvéért legyen az, hogy 10 főre készítjük a flódnit (talán nem jönnek el ennyien, tiszta macera). Tovább…

Újabbak