Csak a Puffin – Kis-Varga Judit, alias Doctor Pepper

A sütemények lelki társával, Kis-Varga Judittal, alias Doctor Pepperrel, a Csak a Puffin blog szerző-tulajdonosával készítettünk tanulságos interjút.

Régi motorosnak számítasz a gasztroblogok között. Emlékszel még miért kezdtél annak idején a blogírásba?

Persze, elég jól emlékszem. Kezdjük ott, hogy 22 éves koromig kerültem a konyhát, kicsike koromban vagy tanultam, vagy a bátyámat utánoztam, később zongoraórára, külön órákra, barátokkal mókázni jártam, és ha otthon voltam, akkor se izgatott egyáltalán a sütés-főzés, Anyukám meg rendes volt, és elfogadta, nem erőltette:) Az egyetem alatt kollégista voltam egy ideig, az szintén nem indította el a főzési kedvemet, lényeg a lényeg, hogy először akkor kezdtem mocorogni a konyhában, amikor kiköltöztünk egy évre Hollandiába 2003-ban. Az első saját gyros-tál mellett úgy pöffeszkedek büszkén a fotón, hogy ma már kész vicc visszanézni:) Szóval akkor voltam először magamra utalva, de ott is inkább csak a túlélésért főztünk, nem örömből, vagy jókedvből. Aztán mikor hazajöttünk és egyetem után elkezdtük a saját életünket élni, és lett egy szép kis lakásunk saját konyhával, akkor elkezdtem sütögetni. Muffint, Anyukám egy-két klasszikus sütijét, néha főztem is valamit, és közben elkezdtem begyűjteni a jobb recepteket. Ami nem volt meg gépen, azt szépen bepötyögtem, ha már kipróbáltam, akkor gondosan átszíneztem pirosra, majd ahogy egyre több lett, tartalomjegyzéket csináltam hozzá. (tulajdonképpen offline blogoltam:)

Gyűjtögettem a sütőporos tasakok hátuljáról, ismerősök, rokonok főzős újságjaiból a jobb recepteket és egyre gyakrabban főztem, sütöttem, rendszereztem. Aztán egyszer csináltam egy kakaós csigát és olyan szép lett, hogy gyorsan lefotóztuk, hogy meglegyen, mert olyan büszke voltam rá. Nagyjából ebben a stádiumban jártam 2007 elején, amikor megláttam a tv-ben egy műsort, amiben a gasztroblogokról volt szó. Azt se tudtam, mi az, pedig már akkor is évek óta interneteztem, de valahogy a fórumok, blogok elkerülték a figyelmemet. Annyit leszűrtem a műsorból, hogy a gasztrobloggerek főznek, lefotózzák az ételt, felteszik a receptet a blogra és akkor hirtelen kapcsoltam, hogy hoppá, hát én majdnem ugyanezt csináltam, csak nem a neten, hanem zárt körben, magamnak:)

És amikor erre okosan rájöttem, akkor úgy döntöttem, hogy én is csinálok ilyet, majd meglátjuk mi lesz belőle. Tovább…

Gasztrozseni – Hutvágner Dia

A nagy Goldenblog interjúsorozat keretében a vetélkedő közönségdíjasával, Hutvágner Diával beszélgettünk.

Az első szó természetesen a gratulációé. A gasztroblogok között megnyerni a közönségszavazást nem kis teljesítmény! Ráadásul tavaly is már felfért a blogod a dobogó második fokára. A visszajelzések alapján mi miatt látogatják leginkább a blogodat az olvasók?

Nagyon köszönöm! A tavalyi évben is nagy boldogság volt számomra, hogy az első három blog közé kerültem. Ez megerősítés, hogy amit csinálok hasznos, fontos az olvasók számára. Jó érzés volt olvasni, amikor egy-egy olvasó megírta, hogy szavazott, és, hogy örül, hogy most végre ő adhat nekem valamit. Azt gondolom, a legfontosabb a hitelesség, és az őszinteség. Ezt csak így érdemes csinálni. Igyekszem minden hozzászólásra, és emailre válaszolni, amiért az olvasók hálásak, és mindig visszatérnek az oldalra, tudják, hogy számíthatnak rám. A másik dolog, hogy az én oldalamon csak olyan receptet találnak az olvasók, amiket én készítettem egytől-egyig. Nincs másolás, idegen tollakkal ékeskedés.

Gasztrozseni

Nagy hangsúlyt fektetsz az egészséges étkezésre. Ez a jövő?

Számomra az egészséges táplálkozás különösen fontos. Nálam ez a múlt, a jelen és a jövő. Azt gondolom, hogy az egészséges, tudatos táplálkozással sok civilizációs betegség megelőzhető. Mozgással kiegészítve pedig igazán egészséges életet lehet élni. Ez a legjobb befektetés, befektetés a jövőbe.

Magadat gasztrokritikusként definiálod az oldalon. Mit értesz pontosan ez alatt? És a „gasztrozseni” kifejezésnek is biztos van valami története!

Gasztrokritikus, számomra azt a személyt jelenti, akinek van fogalma arról, hogy milyen a jó étterem, mitől jó az étel, mitől kifogástalan a kiszolgálás, és mindezt meg tudja írni, őszintén, részrehajlás nélkül. Azt gondolom, hogy én ilyen vagyok. A gasztrozseni névnek aranyos története van. Tovább…

Az élet sava-borsa

Mind a szakmai zsűri, mind a nagyközönség dobogóra juttatta a Goldenblog vetélkedőn a Fűszer és Léleket. A blog lelkével, Fűszeres Eszterrel beszélgettünk.

Fűszeres EszterAz egyetlen gasztroblog a tiéd, amely a Goldenblog vetélkedőn a közönségszavazáson és a zsűri szavazáson is Top10-ben szerepelt, az összes többi versengő vagy a közönségnek, vagy a szakmai zsűrinek nyerte csak el a tetszését. Talán te vagy a legautentikusabb forrás arra nézvést, hogy mi lehet a közös metszete a közönségsikernek, a népszerűségnek és a szakmai elismerésnek. Mit gondolsz erről?

Nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen “öreg” gasztroblogot még mindig neveznek az olvasók, és a zsűri is elismeri. Ezzel együtt, szerettem volna, ha nem szavaznak rám az olvasóim, kértem is őket erre többször a facebookon, sőt, igyekeztem friss blogokat ajánlani magam helyett. Szerintem egy ilyen régi, már ismert blognak egyszerűen nincs ott a helye, csak elveszi a lehetőséget az új, vagy kevés olvasóval rendelkező blogok elől, pedig nekik ez egy nagy lehetőség lehetne a bemutatkozásra. Nehéz a több ezer blog közül kitűnni! Vicces, hogy egyik kedvencemet, az Eszter befőz blogot ajánlgattam magam helyett, és sokan azt hitték azt is én írom, hiszen Eszter vagyok. Egyébként szerencsére idén a zsűri nagyon egyformán gondolkodott velem, én is imádom a Vegasztrománia blogot, jogosan nyerte meg a versenyt!

Az egyik legrégebbi hazai gasztroblog a Fűszer és Lélek, amely, meglátásom szerint nagyon sokat változott, alakult az évek során. Te belülről hogyan látod a blogod fejlődésének fázisait, hogyan épülnek egymásra az egyes szakaszok? Mi volt állandó, mi változott leginkább?

Már az induláskor azt terveztem, hogy nem csak egy receptes blog lesz a Fűszeres, hanem egy kicsit életmód blog is. Azóta is ilyen hullámvölgyekben írom a posztokat: néha csak recepteket teszek fel, máskor alig bírom rávenni magam hogy lefotózzam amit főzök. Sajnos semmi tudatosság nem volt a blogom fejlődésének irányításában, örültem annak ahogy alakult. Állandó talán a család szerepe a blogban, sokszor írok a tágabb famíliámról is, és a férjem is posztol néha, amit imádnak az olvasók, viccesen ír, és talán a másik oldalát mutatja meg az életünknek. Sőt, pár hete a nyolcéves fiam is megkérdezte, hogy egyszer írhatna-e a blogomba egy receptet.

Úgy látom, korábban a zsidó, ráadásul kóser gasztronómia volt a legmeghatározóbb jellemzője, ha úgy tetszik, megkülönböztető a jegye a blognak, most viszont mintha hangsúlyosabb lenne a regionalitás, szűkebb pátriád felkarolása, bemutatása. Jól érzékelem a hangsúlyeltolódást? Te hogy látod a „regionális blogolás” lehetőségeit?

Két év után úgy éreztem, hogy csak akkor tudok a zsidó gasztronómiáról írni, ha folyamatosan ismétlem magam. Nem azért, mert a receptek ugyanazok, hanem mert az olvasóim többsége nem zsidó, aki nem ismeri az ünnepeinket, amihez az ételek leginkább kötődnek. Ezért eleinte megírtam az ünnepről szóló részt, ehhez kapcsoltam receptet. Nagyon szerették, de nem írhattam le minden évben, hogy mit is ünneplünk hanukakor és miért eszünk már megint fánkot decemberben. Linkeltem az ünnep leírását, így viszont olyan csupasznak éreztem a receptet. Talán már eltelt annyi idő, hogy újra érdemes lenne elővenni a témát, de nem vagyok benne biztos. Tovább…

Receptek „mindenkinek” – Asztalos Zsuzsa – A Zsuzsi főz

Régi motorosnak számít a gasztroblogok között a népszerű „A Zsuzsi főz!”. A blog szerzőjével, Asztalos Zsuzsával folytatódik a Goldenblog díjazott gasztroblogjait bemutató interjú-sorozat.

Mi volt a végső lökés a blogindításhoz? Miért kezdtél blogírásba?

Igazi nagyevő, ínyenc családba születtem, ráadásul mindenki tudott és szeretett is főzni. Apukámnak komplett gyűjteménye volt a Magyar Konyha című lapból, halála után megörököltem legalább 150 darabos szakácskönyv-gyűjteményét is, amit azóta én is gyarapítok. Így logikus, hogy persze én is ilyen lettem, annak ellenére, hogy nem tanított senki. Ellestem ezt-azt, de 20 éves koromig nem volt fakanál a kezemben, pár süteménysütésen kívül nem nagyon fordultam meg a konyhában. Azóta gyakorlatilag minden nap főzök, az a típus vagyok, aki még akkor is készít valamit, amikor egyedül van. A blogolást öt éve kezdtem az egyik kedves kutyám halálakor, igyekeztem lefoglalni magam, leginkább a munkamánia leküzdése és saját hobbi megtalálása volt a cél. A Zsuzsi főz 100. bejegyzése pontosan a miértekről szól, ha megengeded, belinkelem: “Miért kezdtem blogot írni?

Asztalos Zsuzsa - A Zsuzsi főz

A blog alcíme szerint „gasztroblog mindenkinek”. Mi a blogod (konyhád) fő csapásiránya? Hogy definiálnád a stílust? Hogy kell „mindenkiben” gondolkodni?

Az irány ösztönösen jött, tényleg magamat adom, az jelenik meg a blogon is, mint ami a családom tányérjában. Arra törekedtem, hogy egyszerű, közérthető stílusban viszonylag könnyen és gyorsan előállítható, változatos hétköznapi ételeket főzzek, illetve ebből kicsit kitörve, kicsit egzotikusabb recepteket is megmutassak. Ezt persze úgy, hogy ne rögtön külföldre kelljen utazni az alapanyagokért, hanem mindenki számára elérhető helyeken meg lehessen ezeket venni. Igyekszem átadni a főzés szeretetét, és azt is, hogy mennyi mindent lehet otthon elkészíteni a bolti élelmiszerek helyett. A visszajelzések alapján úgy gondolom, talán sikerült ezt a célt valóra váltani. Tovább…

„Arany minden szavuk” – a nagy Goldenblog interjúsorozat: Hadarik Rita – Rita konyhája

A Goldenblog díjkiosztója után úgy gondoltam, bemutatom a legmagasabban jegyzett gasztoblogokat, egyúttal megkérdezem a többi díjazottat, ők mit gondolnak a gasztroblogolásról és mi saját stratégiájuk, filozófiájuk. A sorozatban elsőként Hadarik Rita, a ritakonyhaja.hu szerzője, tulajdonosa válaszolt a kérdéseimre.


Talán a legtöbbet „lájkolt” gasztroblog a tiéd. Hogy látod, mi a siker titka?

Hadarik Rita - Rita konyhájaA www.ritakonyhaja.hu oldalt egy ’misszió’ keltette életre 2009 májusában. Ezt megelőzően fél évig volt egy kis blogom, ahol nagyon gyorsan nagy létszámú olvasótáborra tettem szert. Eredetileg marketinggel foglalkoztam, ezért amikor láttam, hogy sok embert meg tudok mozgatni, megfogalmazódott bennem egy gondolatébresztő, edukáló, egyben gyakorlati portál ötlete. Kezdetben döcögősen ment, hiszen nem volt korábban online marketing tapasztalatom, folyamatában tanultam, és tanulom a technikákat, és ma már szakemberek segítségét is igénybe veszem egy-egy ötlet megvalósításához. Kétség kívül a tudatosság a népszerűség egyik alapfeltétele volt mindig is. Ugyanakkor egy végtelenül ’romantikus’ típusú ember vagyok, aki hisz abban, hogy az olvasók szeretete, és lelkesedése nélkül nem juthattam volna el idáig. Valóban, a Facebookon a Rita Konyhája az egyik legtöbbet lájkolt egyéni szerkesztésű oldal, ami mögött nem egy gépezet, csak egy ember áll. Tavaly karácsony előtt volt egy játék, amihez egy külön applikációt fejlesztettem. Akkor az több ezer embert ’hozott’ a közösségi oldalra. Örömmel láttam, hogy nem csak a játék vonzotta oda az embereket, hiszen maradtak, és azóta dinamikusan fejlődik a közösség. A Facebook sikere jól látható, hiszen megjelenik a rajongók száma az oldalon. Ami viszont nem látszik, az a saját weboldal látogatottsága. Még a legnagyobb uborkaszezonban is van havi átlag 400 000 oldalletöltés, ami úgy gondolom, komoly eredmény. Az eredmények bevallom büszkeséggel és önbizalommal töltenek el, de úgy gondolom, megfelelő alázat nélkül nem lehetne fejlődni. A Rita konyháját nem csak a saját örömömre írom, hanem mások szolgálatába állva segítő szándékkal. Hiszem, hogy kitartással, odafigyeléssel, és nyitottsággal sok ember szívét és gondolatát meg lehet nyitni.

Nagyon nagy hangsúlyt fektetsz az egészséges étkezésre. Hogy látod, mennyire van változóban a tudatos táplálkozáshoz való hozzáállás a társadalomban?

Az az embertípus vagyok, aki ha valami jót tapasztal, azonnal meg akarja osztani másokkal. Mindig is éreztem legbelül, hogy olyan dologgal kell foglalkoznom, amivel másoknak adhatok valami pluszt. Egy egészségileg nehezebb időszakomban a tudatos táplálkozás hozott pozitív változást az életemben, és ezt szerettem volna másokkal is megosztani. Kezdetekben voltak még bakik, meg félrecsúszások, és a fotózás és a receptírás sem volt tökéletes, évek alatt csiszolódott a stílus, és az irány. Ahogy telik az idő, egyre többen megtalálnak a betegségeikkel. Döbbenetes, mennyi ember küzd emésztési, és ételallergiás problémákkal, cukorbetegséggel. Annak ellenére, hogy sokan foglalkoznak a problémával, kevés a megvalósítható megoldás. Tovább…

Egy húron pendülni – Merfelsz Gábor, szekszárdi borász

Merfelsz Gábor. Bankárból lett borász. Ugyanez fordítva elképzelhetetlen…

Nem először kerül sor kiállítás megnyitóra a pincében, ahol most már önálló galéria is található. Ön is gyakran gitárt ragad, zenével fokozva a gasztronómia nyújtotta élményeket. A bor élvezete teljesedik ki, válik komplexebbé, ha összművészeti keretbe foglaljuk? Mi a filozófia az érzékek ilyen teljeskörű bevonása mögött?

Mi a filozófia a koccintás mögött? Minél több érzékszerv bevonása a borkóstolás folyamatába. Valami ilyesmit érzek én, amikor a gasztronómia, a művészet találkozhat a borral. Egyre inkább azt látom, hogy van egy igényes fogyasztói réteg, amely nyitott az ilyen jellegű élmények befogadására, értékeli, hogy a bor-étel párosítás mellett odafigyelünk a friss alapanyagra, s ráadásul megpendül egy-két gitár is. Azért meg kell említenünk, hogy a hagyományos borkóstolások az általánosak, nagyobb léptékű rendezvényt kettőt-hármat szervezünk egy évben.

Merfelsz GáborKözmondásosan varázsos hangulatú elnevezéssel látja el borait. Esti csók, Amoroso, Tűzvirág, Tsokoláta és a társaik. Honnan jön az ihlet? A költői nevek asszociálódnak valahogyan a borfogyasztás élményéhez? Tovább…

Kóstolni tudni kell! – Mészáros Gabriella borszakíró

Mészáros Gabriella borszakíró, a Borkollégium boriskola egyik vezetője. A szakmában talán legelismertebb kóstoló, akinek precíz borértékeléseit, analíziseit csodálattal figyelik a borban igencsak jártas szakértők is.

Egy-egy bor kimerítő értékelésében mennyi a megtanulható tudás, és mennyi az adottság?

Mészáros Gabriella, borszakíróNyilvánvaló, hogy a jó kóstolók mindannyian rendelkeznek azokkal a – vélhetően az átlagos valamivel meghaladó – képességekkel, melyek nélkül nem lehet a borkóstolást megfelelően elsajátítani. Ezen túlmenően viszont csak a rendszeres és tudatos kóstolás az, ami lehetővé teszi a korrekt, kellően tárgyilagos borleírások elkészítését. Magyarul ahhoz, hogy egy sorból például a legjobbakat ki tudjuk választani, tudnunk kell mihez kötni az egyes borokat, stílusokat, fajtákat, termőhelyeket. Ha kellő számú kóstolt minta van már a hátunk mögött, nemcsak ismerettel, de emlékezettel is rendelkezünk, akkor esélyünk van arra, hogy reális értékítéletet mondjunk egy-egy borról.

Hogyan fejleszthetőek a szakértő borkóstoláshoz szükséges érzékek? Vannak-e titkos módszerek, ahogyan jobbá tehető az érzékelésünk?

Titkos módszerek nincsenek. A Borkollégium tanfolyamain például mindazt átadjuk a hallgatóknak, amit mi évtizedek alatt megtanultunk. De egy dolog az elmélet, és más a gyakorlás. A nyitottság elengedhetetlen, nem szabad görcsösen ragaszkodni jól bevált receptekhez. Viszont ahhoz, hogy el tudjuk dönteni, mi a jó, mi az értékes – tudnunk kell azt is, hogy hol vannak a csúcsok. Tovább…

Borbár alapító – Popovits Dávid, a Doblo Bor & Bár tulajdonosa

Műfajteremtő. Budapest talán első “klasszikus” borbárjának alapítója, korábban világcsavargó. És persze a Doblo sem borbárnak indult…

Kacskaringós út vezetett el a Doblóig, amely egyike az első borbároknak Budapesten.

Popovits DávidNem tekinthető szokványos életútnak, ahogy a vendéglátásba csöppentem. Amerikában jártam pár évet középiskolába, majd itthon érettségiztem, utána egy évig egyetemi előkészítőre jártam Izraelben, majd nemzetközi kapcsolatokat, politikatudományt hallgattam egy ideig a Tel Aviv-i egyetemen. Ekkor már tudtam, hogy a következő években utazgatni fogok, ezért elvégeztem egy mixer- és bármenedzser-képzést is – 19 évesen. Azt gondoltam, ha másra nem is, erre a tudásra mindenképpen számíthatok a külföldi bolyongás alatt. Így is lett: bármerre jártam, rögtön be tudtam kapcsolódni a város vérkeringésébe, találtam munkát magamnak, miközben fotósnak, dizájnernek készültem. Londonban, a City of Westminster főiskolán szereztem diplomát, utána filmezni szerettem volna leginkább, mégis főleg fotós munkáim adódtak. Fotóztam Londonban, Új-Zélandon és Budapesten. Utazgattam a polinéz szigetvilágban, majd újra a pultban találtam magam, ezúttal Tel Avivban, aztán életem legkülönlegesebb három hónapja következett: Tokió. Bárpultos tudásomnak itt igazán jó hasznát vettem!

Tudsz palackokat dobálni, trükközni?

Tudni tudok, de gyakorolnom kéne, tudásom elég rozsdás. Ami biztos, hogy sok koktélt ismerek, de nem a receptek a legfontosabbak számomra. A látványelemek vannak olyan fontosak, nem beszélve a bár épeszű, józan üzemeltetésének kitalálásáról. Amikor a 2000-es évek elején hazatelepültem, valahogy bevonódtam az akkor burjánzásnak induló romkocsmák világába. A pultos- és bármenedzseri tapasztalataim segítségével tudtam hozzájárulni az első Szóda udvar sikeréhez. Tovább…

Kézműves kincskereső – Losonci Bálint, kézműves borász

Gyöngyöspata. Híres, hírhedt hely, pedig pár éve alig néhányan ismerték a település nevét a helyieken kívül. Él itt egy fiatal borász, Losonci Bálint. 2011-ben „Az év borászfelfedezettje”. Felfedeztük mi is.

Losonci Bálint

kép: www.losonci.hu

Hogyan került a borászat közelébe? Hogyan lesz valakiből kézműves borász?

A Külkereskedelmi Főiskolára járva nem gondoltam volna, hogy pár év múltán borász leszek. 2001-ben láttam egy tévéinterjút Szepsy Istvánnal, és az akkor hallott gondolatai tereltek a bor különleges világa felé. Feleségemmel együtt eleinte „távborászkodtunk” hétvégente egy hobbi méretű, egyharmad hektárnyi területen, de már a kezdetekkor komolyan vettük a szőlész-borászkodást. Fontos korszaka volt életemnek a Borbarátnál, Alkonyi László mellett eltöltött öt év, a borról való írás és a tapasztalatok begyűjtése, mind kóstolás, mind utazások révén, határozott irányt szabtak annak is, hogy milyen borokat álmodtam meg a saját pincénkben is. Nagyszerű élmény volt borról írni, de egyre inkább hatalmába kerített a vágy, hogy magam is bort készítsek, nap mint nap megtapasztalva egy csodálatos dolog születésének mozzanatait. Nincs ebben a szakmában semmi ördöngösség, szeretni és tisztelni kell a természetet, és végig kíváncsinak maradni, kísérletezni, számomra ez jelenti az alapot.

Mi jellemzi jelenleg a Losonci Pincészetet?

Jelenleg hat hektáron gazdálkodunk, nagyrészt Gyöngyöspata határában, nyolc különböző dűlőben. Egyelőre a meghatározó fajták a zöldveltelini és a pinot noir, valamint a kékfrankos. Tovább…

’67-es gasztromenedzser

Az egyik legizgalmasabb „vidéki” gasztro kirendeltség a székesfehérvári „67 Étterem”, amely immár bevett célpontja a fővárosból lezúduló ínyenceknek is. Az étterem lelkével, Herczeg Zoltán „gasztromenedzserrel” beszélgettünk.

Herczeg Zoltán

Fotó: Konyári János

Milyen ma Magyarországon „vidéki éttermet” vezetni? Van-e értelmezhető különbség Budapest és nem Budapest között, ha csúcsgasztronómiáról beszélünk?

Nem könnyű a helyzete a csúcsgasztronómia felé kacsingató magyarországi vidéki éttermeknek, főleg ebben a mai gazdasági környezetben nehéz. Kevés a vendég, és így a megismerésünk folyamata is lelassul, az emberek ritkábban jutnak el vendéglőkbe, főleg az újakba. Ezért is ilyen alacsony a számunk. Azt gondolom hogy a 67 étterem „zajosabb” és gyorsabb sikert ért volna el Budapesten, de mi aztán hála istennek nem panaszkodhatunk, a Fehérvári törzsvendégeink mellett az itt lakó külföldieken túl, sok vendég érkezik hozzánk Budapestről, és a tágabb értelemben vett térségünkből. Jó érzés az, hogy ilyen sok érdeklődő embert megszólítunk, és főleg az, hogy elégedetten távoznak… ez nekem a legfontosabb, ezt szeretném csinálni mindig.

Kiknek szól a ’67? Hogyan jellemezné az éttermet? Tovább…

Újabbak Régebbiek