Leeszem a csillagokat az égről

Anélkül, hogy kiváló kollégám, Világevő babérjaira törnék, annál is kevésbé, mert nekem ki is kellett fizetnem, módom volt egy francia, Párizs közeli Michelin csillagos étteremben „tesztelnem”, amiről persze képbeszámolót is tartok.

„Auberge à la Bonne Idée”

Kép: http://www.a-la-bonne-idee.fr/

Az egycsillagos „Auberge à la Bonne Idée” egészen elbújva, egy mindössze párutcás faluban, St-Jean-Aux-Bois-ban található. Nem csak étterem: pici vendégház is kapcsolódik hozzá – vagy a vendégházhoz az étterem, megítélés dolga. A parkolóban főleg angol –luxus- autókat láttunk, bent is telt ház fogadott. Ami a Michelin csillagságot illeti, leginkább az a feltűnő, hogy a vacsora során hat különböző személyzettel kerülünk kapcsolatba, ami normál helyen aligha jellemző. Külön van a kenyeres fiú, egy teremfőnök-szerű elegáns úr veszi fel kedélyesen a rendelést, külön van a boros-italos srác, van egy sajtos ember, és hát van még két felszolgáló, mert az ételt is ki kell valakinek hozni… Más, rejtélyes funkciójú embereket is felfedezünk, de nem kerülünk velük közelebbi kapcsolatba, így nem tudjuk meg, mi dolguk van a terem közepén. Meglepő módon elég hiányos az össznépi angol-tudás. Az ételneveket szerencsére ismerem franciául, de azért a bővebb eligazítás néha jól jönne.

Auberge à la Bonne IdéeA köszöntőfalat két felvonás. Az egyik teljesen felejthető, akár a Daubner cukrászdában is kapható sajtos tetejű rudacska, mellette mozarellás paradicsom és egy kis sajtos lazacdarab. Eddig semmi extra. A másik meglepetés-fogás viszont tényleg mesébe illik, végeredményben ez bizonyul a legváratlanabb csodának: füstölt kacsamellbe csomagolt karfiolhab. Bombasztikus – frissítő hatás, tényleg igazi étvágygerjesztő. Méltó párja egy fügekrémes, de csöppet sem édes keksz.

Auberge à la Bonne IdéeKlasszikus Vichyssoise leves, nem klasszikus tálalásban. A zöld krémben toronyként emelkedik ki két krumplihenger, rajta lazac-kaviár és egy-egy parányi csiperkegomba. Rendkívül finom, pár kanálnyi étel.

 

Auberge à la Bonne Idée
A másik leves nem is leves: libamáj lasagne portóival, körülötte erős, koncentrált marha-bouillon, rajtuk téli kerti-zöldségek. Utóbbiak íze ér teljesen váratlanul, az apró zöldségek elképesztő töményen képviselik családjaik legnemesebb hagyományait. A lasagne valahogy kisebb durranás, a tészta puhácska, el is ázik lassanként az erőlevesben. De nem panaszképpen mondom…

Auberge à la Bonne IdéeAz egyik főétel „nagy ajakoshal”, vagy mindközönségesen disznó csattogóhal: az angol étlapon hogfish, franciául Rascasse, tökéletesen elkészített, feszes, fehérhúsú hal, hozzá a fenti zöldségélmény, ezúttal retek főszerepléssel. Tésztakörettel…
Auberge à la Bonne IdéeA másik főétel igazi fajsúlyos szereplő, borjú bélszín, rózsaszín, angolos kivitelben, egészen friss alapanyag, vajpuha, szinte kenhető. A köret meglepetést tartogat: a cukkinit rafináltan kivájták, vágáskor zöldfűszeres szósz szalad ki belőle a tányérra. Tetején egy-egy rácsos rosejbli.

Auberge à la Bonne IdéeEzután sajt, méghozzá egy asztalnál, látványosan szelt vénségesen vén brie, csípős, borsos. Hozzá édes cseresznyés mártást, illetve egy feledhetetlen, csillogó elzászi fehérbor-zselét kínálnak. A három elem együtt maga a tökéletesség.

Auberge à la Bonne IdéeZárásként mandulás karamell-gombóc, sűrű és tűzforró csokoládészósszal érkezik. Szinvonalas desszert.
A másik édességünk viszont izgalmasabb, egy füge variáció, egy sor „nyomtatott” füge, két darab, áfonyaszószba áztatott füge, és egész áfonya darabok. Mellette egy tejkaramell-fagylalt adja a kompozíció másik súlypontját. Egyszerre fanyar és édes, játékos egyveleg.

Auberge à la Bonne IdéeMás asztalok még bonbont is kaptak a kávé mellé, mi csak kávét és egy semleges ízű kis, eperrel díszített szárazsüteményt, de ne legyünk telhetetlenek. A számla mellé mindenesetre odatettem egy dibbukos matricát, hadd lássák mi a magyarok istene. Biztos összecsinálták magukat utólag…

One Response to Leeszem a csillagokat az égről
  1. káró Válasz

    Nagy élmény lehetett!
    Örülök a jó képeknek, így teljesebb az átélés!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>