Gombhoz a kabát – Arcade Bistro kritika

Hosszú és sikeres út áll az Arcade Bistro mögött, amely már egy évtizednél is régebben gazdagítja a megújulásra kész, modern helyek még mindig nem elég széles táborát. Már megnyitásakor is újszerű, minőségi konyhával vetette észre magát, majd ahogy fokozatosan nyíltak meg egyre-másra a hasonlóan magasra törő helyek, megújult az Arcade is. Sokkal jellemzőbb, hogy a sikeres, nyitáskor modernnek számító helyek ellustulnak, belassulnak, majd mire föleszmélnének, már le is maradtak a versenytársak mögött és kénytelenek lehúzni a rolót.

Az Arcade tehát felvette a kesztyűt, ráncfelvarráson, stábváltáson esett át, és továbbra is várja a kényes ízlésű budai (nagy)polgárságot. A tudatos építkezés meghozta az elismeréseket is, tavaly óta egyrészt a Michelin Guide jó szívvel ajánlható Bib Gourmand minősítése mellé a másik nagy étteremkalauz, a Gault Millau is 15 pontot, vagyis két szakácssipkát szavazott meg a helynek.

Magasak tehát az elvárásaink, ezzel együtt eléggé lentről indít sajnos a hely. A felszolgálást valahogy elméretezték, az apró – igaz, zsúfolásig megtelt – helyen aránytalanul sok munkatárs zsizseg, nincs egyetlen befejezhető mondat az asztalnál, valaki mindig jön, intézkedik, kérdez, ajánl, ráadásul fura módon úgy, hogy az asztaltársaságból mindig megpróbálnak kivonni egy-egy tagot a magánegyeztetésre. A túlzott gondoskodás-fontoskodás hamar kellemetlenné válik.

A meglepetés falattól sem kell elájulni, a vegetáriánus vendégek is kacsamell carpacciot kapnak, majd a konyha lányos zavarában ugyanazt a padlizsánkrémet küldi új nyitófalatnak, amelyet előételként amúgy is megrendeltünk… A kacsaleves korrekt, különösen jó állagú benne a roppanós cukorborsó, és a tészta levesbetét. A paradicsom krémleves már kifejezetten figyelemre méltó, sűrű, jóízű, izgalmas vállalkozás. Nagy kár, hogy utána ismét lejtmenet következik, a hajszál vékonyra vágott, jól kezelt angus bélszín carpaccio nem képes emlékezetes színvonalat elérni, pedig egy kicsit izgalmasabb szósszal, jobb összeállítással ez könnyen megoldható lenne: az alapanyagon és annak szakszerű kezelésén nem múlott.

Váratlanul jellegtelen a szintén előételként tálalt házi borjúmájas hurka is, ettől sokkal többet reméltünk. Azt azonban elismerjük, hogy az édeshagymás narancs kompót új élményt jelent. Félúton aztán végre beleerősít a konyha: elképesztően magas minőségű, varázslatos állagú szarvasborjú steak érkezik, hozzá jól elkészített, izgalmas májas-rizottó, és izgalmas galagonya-szósz, bár ez utóbbival még lehetne kicsit kísérletezni a tökéletesség eléréséhez. Magas színvonalat képvisel a spárgával elkészített holland borjúszűz is, ugyanakkor becsapva érezzük magunkat amiatt, mert amit az étlap hízott libamájként említ kísérőként, valójában egy mindent elborító libamáj-mártás, a kettő pedig korántsem ugyanaz.

A nagyszerű főételek után egy kiváló desszert a végére: Valrhona csokoládéból készített tömény, koncentrált csokoládélepény egzotikusan könnyed kurkuma fagylalttal és méltóságteljes vörös édesbor mártással érkezik. Távoztunkkor a népes felszolgáló sereg elkeveri, sehol sem leli a kabátokat, szembeötlően kiderül; fürdővízzel a gyereket is kiöntik ezzel a túlzott gondoskodással. Felszolgálóból a kevesebb több lenne, de a konyha teljesítménye összességében impozáns.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>